​​​​​​​Többéves bujkálást követően 2021. szeptember 20-án fogták el P. Lászlót, aki a Célkörözési Szakegységek Európai Hálózata (ENFAST) keretében végrehajtott nemzetközi rendőri együttműködés nyomán Nagy-Britanniában, Londonban került rendőrkézre.

Lopás, testi sértés

A szökevény 21 elfogatóparanccsal – amelyben a lopás mellett testi sértés is szerepelt – , több mint 14 év letöltendő szabadságvesztés büntetés végrehajtása elől próbált elrejtőzni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

TOP50-es bűnöző

Az általa elkövetett bűncselekmények száma és a rá kiszabott jelentős mértékű szabadságvesztés indokolta, hogy a rendőrség által kezelt illusztris TOP 50-es listára is felkerüljön a neve.   

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Többszörösen körözött férfi

A többszörösen körözött férfi ügyét a Budapesti Rendőr-főkapitányság 14. Kerületi Rendőrkapitányság információi alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya vette kézbe. Ennek eredményeként a brit társszervvel együttműködve sikerült a külföldi tartózkodási helyét megállapítani, majd elfogni, írja a police.hu.

Kiadatása

P. László büntetéseinek hossza akár növekedhet is, mivel több büntetőeljárás még jelenleg sem zárult le vele szemben. A férfi kiadatásáról a későbbiekben döntenek a hatóságok.

Áprilisban is TOP 50-es bűnözőt fogtak el a zsaruk

A Kékvillogó is beszámolt róla még áprilisban, hogy nemzetközi együttműködés keretén belül fogták el a rendőrök azt a TOP 50-es férfit, aki kiskorún követett el szexuális erőszakot és kényszerítést. A súlyos bűncselekményei miatt a 33 éves férfi a rendőrség honlapján is felkerült a legkeresettebb bűnözők közé.

Bekerült a TOP 50-be

A 2018 és 2020 között elkövetett, súlyos bűncselekményei miatt a 33 éves M. Gyula Dávid felkerült a rendőrség által legjobban keresett, TOP 50-es bűnözők listájára is.

Elmenekült

Németországba menekült a férfi, amikor számára is világossá vált, hogy a rendőrök nagy erőkkel keresik. Ugyanakkor az eljárások és a sokasodó információk alapján kiderült, hogy a férfi külföldre menekült, ezért a győri rendőrök felkérték a készenlétiseket, hogy kutassák fel és fogják el a tettest.

Kapcsolódó:

Dinklage-ben bujkált

Miután a nyomozóknak sikerült kideríteniük, hogy a férfi pontosan hol rejtőzködik, egy összehangolt, közös nemzetközi akció során április 22-én, reggel az alsó-szászországi Dinklage városában a német rendőrök elfogták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás Pexels