A drogtermesztő és egyben dílerként is „dolgozó” párost a KR NNI miskolci nyomozói egy hete fogták el, s azóta már letartóztatásuk mellett folyik velük szemben a büntetőeljárás.  

Otthon termesztették a drogot

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) VI. Bűnüldözési Osztálya büntetőeljárást indított kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt, miután olyan információ jutott a birtokukba, hogy egy budapesti és egy érdi férfi nagy valószínűséggel drogot termeszt otthonában. A gyanú beigazolódott, amikor a KR NNI miskolci nyomozói 2022. július 15-én lecsaptak rájuk. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kannabiszültetvények

Mindkét ingatlanban szakszerűen kialakított növénytermesztő helyiségeket találtak. Érden ez a pincében, illetve a ház egyik szobájában kapott helyet, míg a budapesti lakóépületben egy leválasztott lakrészben. A nyomozók mindenhol kannabiszültetvényeket találtak, ezt az elsődleges szakértői vélemény állapította meg.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Helyszíni fotó:

Profik

A profi drogtermesztő termekben fűtő-, hűtő-, világító-, elszívó- és levegőkeringtető rendszerek működtek. De az egyik házban még egy úgynevezett energiafalat is felfedeztek a rendőrök, számos trafóval felszerelve. A háztulajdonosok a helyiségek villamosenergia-ellátását az ingatlanok villanyóráinak illegális átalakításával – az áramszolgáltatót kikerülve – vételezték.

Volt ott minden

Érden a rendőrök összesen 100 kifejlett marihuánaegyedet találtak és mintegy 100 gramm amfetamint, de volt ott növényi őrlőgép, pipa, fóliázógép és gramm-mérleg is. Míg a budapesti házban már leszüretelt és leszárított kannabiszt találtak, mintegy 5 kg mennyiségben.

Fotó a helyszínről:

Több budapesti ingatlanban razziáztak

A nyomozók ezen kívül Budapesten még egy ingatlanban tartottak kutatást. Ott közel 100 gramm marihuána került elő, de lefoglaltak még arany ékszereket és közel 10 millió forintot is.

Helyszíni fotó:

Videón az elfogás:

Titkos üzlet

A KR NNI miskolci egysége kiderítette, hogy a két férfi – akik egyébként gyerekkori barátok – közel egy éve űzte titkos növénytermesztő üzletét. A nyomozók számára az is egyértelművé vált, hogy a páros a megtermelt kábítószert fogyasztóknak értékesítette tovább. Bár a teljes bűnelkövetői kör feltérképezése még folyamatban van.

Őrizetbe vették őket

A KR NNI NBEFO VI. Bűnüldözési Osztálya mindkettőjüket – P. Gergő 35 éves érdi és A. Dávid 29 éves budapesti lakost – kábítószer-kereskedelemmel gyanúsította meg, majd őrizetbe vette őket. A nyomozók kezdeményezésére időközben a bíróság már le is tartóztatta őket, számolt be róla közleményében a rendőrség. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép és belső fotók: police.hu