Tizenkét év után emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki 2009 január elsején vert össze egy 83 éves asszonyt a Komárom megyei, leányvári otthonában. A nyugdíjas nő és támadója ismerték egymást, azonban a férfi indulatossá vált az asszony kijelentései miatt.

Tíz évet kértek a férfira

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője, Dr. Borbély Veronika a 24.hu megkeresésére elmondta, hogy a vádhatóság 10 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kért a gyilkos férfire, azonban ez csak akkor lenne érvényes, ha a férfi már az előkészítő ülésén beismerné a bűnösségét és lemondana a tárgyaláshoz való jogáról. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ismerték egymást

Az ügyészségi vádirat szerint a nyugdíjas nő és támadója, L. László ismerték egymást, mivel a férfi a nő unokájának volt az egyik barátja és több alkalommal is italoztak az asszony házában. Az ittas férfi 2009. január 1-én, kora délután is azért ment át az asszony leányvári otthonába, hogy az unokájával találkozzon, azonban az illető nem volt otthon.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Itallal kínálta

Ezt követően a nyugdíjas leültette a férfit a konyhájában és megkínálta alkohollal. Egy darabig várakoztak, eközben a férfi ivott, de az asszony unokája nem érkezett meg, ezért az asszony felszólította a férfit, hogy most már hagyja el az otthonát.

Többször is mondta, hogy menjen el

A férfi elindult kifelé a házból, miközben a nő többször is mondta neki, hogy távozzon, mert ittas. Ekkor azonban a férfi az asszony kijelentései miatt indulatos lett és az előszobában meg is lökte őt.

Nem kímélte

Az asszony a lökés következtében a földre esett, ezután a férfi többször is bántalmazta a földön fekvő asszonyt, akinek nagy erővel meg is ragadta a nyakát, rátaposott, majd rátérdelt a mellkasára. Az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

10 év után fogták el

Az elkövetőt 10 év után sikerült beazonosítania a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának, így a rendőrök 2019 decemberében el is fogták a brutális támadót. A férfi kezdetben tagadta a bűn elkövetését, sőt még panasszal is élt a gyanúsítás ellen, azonban később részletes beismerő vallomást tett.

Ezért támadta meg a nőt

Kihallgatása során a férfi elmondta, hogy az asszony unokáját akarta megvárni a nő házában, miközben a nő itallal és kávéval kínálta őt. A beszélgetésük során azonban vita alakult ki köztük, és emiatt támadt rá a nőre. Ezt követően bezárta a házat, majd véres ruhában távozott.

10 év börtönnel büntetnék

Az ügyészség indítványozta a bíróság felé, hogy az elkövetőt ítéljék 10 év fegyházbüntetésre arra az esetre, ha L. László már az előkészítő ülésén beismeri a tettét és lemond a tárgyalásról.

Így fogták el a férfit

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Részlet a rendőrségi videóból