Az énekesnő bankkártyájának adatait szerették volna megszerezni a bűnözők. Minden erejükkel meg akarták győzni Tóth Andit arról, hogy veszélyben van a pénze. A híresség azonban gyanút fogott, és óvatosságra inti a követőit is.
Ezzel próbálkoztak a csalók
A bűnözők telefonon keresték meg Tóth Andit. Azt állították, hogy valaki megpróbálta feltörni az internetbankját, és pénzt akart leemelni a számlájáról. Az énekesnő azonban gyanakodni kezdett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Visszakérdezett Tóth Andi
Az énekesnő megkérdezte az ismeretlen telefonálót, hogy valóban be tudtak-e jutni az internetbankjába. Rákérdezett arra is, hogy levettek-e pénzt a számlájáról. Mindkét kérdésre nemmel felelt az illető.
Tovább győzködték
Ennek ellenére a hírességet tovább győzködték, hogy adja meg a bankkártyája adatait. Azt mondták neki, hogy csak így tudja elkerülni, hogy a jövőben idegenek lépjenek be az internetbankjába. Tóth Andi azonban nem dőlt be a csalóknak, és nem volt hajlandó megadni a kártyája adatait.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Inkább felhívta a bankját
Tóth Andi letette a telefont, majd felhívta az OTP Bankot. Egy hölgy fogadta a hívását a bank részéről. Elküldte neki az ismeretlen számot, amiről kiderült, hogy természetesen nem az OTP-hez tartozik.
Óvatosságra inti a követőit
Az énekesnő mindezt egy az Instagram-oldalára feltöltött, 24 óráig elérhető videóban mesélte el a követői számára. Figyelmeztetett mindenkit, hogy ne higgyen senkinek, akik a bankkártyája adatait szeretné elkérni. Még akkor sem, ha az a bizonyos személy az OTP Bank alkalmazottjának adja ki magát.
A bank soha nem kér ilyen adatokat
Érdemes tudni, hogy a bankok soha nem kérik azt az ügyfeleiktől, hogy diktálják be telefonon keresztül a bankkártyájuk számát vagy más, a bankkártyán megtalálható adatokat. Amikor valaki ilyesmit kér, akkor érdemes gyanakodni. A csalók rendszeresen próbálkoznak ilyen és ehhez hasonló trükkökkel.
Új bankkártyás csalás terjed
Nemrég számoltunk be arról, hogy új módszerrel próbálják megkárosítani az embereket a csalók. Ezek a bűnözők a bankszámlák valamint a bankkártya adatok megszerzésére specializálódtak. Áldozataikat úgy próbálják megtéveszteni a csalók, hogy a rendőrség munkatársainak adják ki magukat.
Ezek is érdekelhetnek!
- „Kódolva volt, hogy valami történik majd” – mondta Ambrus Attila, a Viszkis, aki az esztergomi robbantó közelében lakott
- Embert gázolt a Déli pályaudvarról induló vonat: fennakadások várhatók a vonatközlekedésben
- Friss hírek érkeztek az esztergomi robbantás sérültjeiről: öt embernek további kórházi kezelésre van szüksége
Egy program telepítését kérték a csalók
Egy áldozatra azzal ijesztettek rá, hogy feltörték a számláját. Ezt követően rávették, hogy telepítse az Anydesk nevű appot. Ezután elkérték az SMS-ben kapott kódokat.
Több millió forintot emeltek le a számlájáról
A megkárosított személy csúnyán megjárta. Több millió forintot emeltek le a csalók a bankszámlájáról a magukat rendőrnek kiadó személyek. A Nemzeti Védelmi Szolgálat felhívta a figyelmet, hogy a bankok soha nem fognak olyat kérni, hogy a hivatalos alkalmazásuk mellé telepítsenek az ügyfeleik egy másik appot is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Tóth Andi – Forrás: TV2