Bár a banánhéj és sütidarabokkal, illetve a gyümölcsléfoltokkal díszített babakocsi hozzátartozik a sűrű gyerekes hétköznapokhoz, ez még nem jelenti azt, hogy nem kell rendszeresen kitakarítani a járművet, hiszen ha nem figyelsz oda, akkor könnyen koszgyűjtő állomássá válhat.

Még akkor is, ha felszerelted egy, a Babakocsi Mánia babakocsi kiegészítő kínálatában kapható mózeslepedővel vagy babazsákkal. Ezért is fogjuk a mai cikkünkben megosztani azokat a bevált praktikákat, amelyekkel tisztává varázsolhatod a babakocsit.

Hétköznapi takarítás

A babakocsi hétköznapi takarítását elég általában 2-4 hetente megcsinálni, amelynek első lépése a babakocsi ülőrészének, alsó kosarának és a zsebeinek az átporszívózása.

Majd ezután tölts meg egy vödröt vízzel, önts bele egy kevés bababarát mosószert, és ebbe márts bele egy rongyot, amellyel alaposan töröld át az egész babakocsit – az ülést, a kupolát, a biztonsági öveket, az övpántokat, a csatokat, alul a kosarat és a tolókart! A makacsabb szennyeződésekhez használj körömkefét.

Ezt követően pedig már csak annyi dolgod maradt, hogy 10-15 centiméter távolságból fertőtlenítőt fújsz a kocsira mindenhová. Ha elfogadsz egy javaslatot, nekünk erre a célra nagyon bevált az a szer, amit a cumik fertőtlenítésére is használunk.

Nagytakarítás

Az év melegebb időszakában érdemes minimum 2 alkalommal nagytakarítást is végezni. Ehhez szükség lesz majd egy szórófejes, pumpás spriccelőre, egy csomag ápolókendőre, WD-40-re, egy, a kocsimosáshoz is használt nagynyomású tisztítógépre és egy kisebb gőzgépre. Ha az utóbbi berendezésekkel nem rendelkezel, akkor akár könnyedén ki is kölcsönözheted őket.

Persze abban az esetben, ha a babakocsid rendelkezik leszedhető huzattal, akkor minderre nem lesz szükség, hiszen mosógépben 30 fokon ki tudod mosni azokat, és pikk-pakk kész vagy.

Ami pedig magát a folyamatot illeti, a porszívózás után keverj össze egy kevés bababarát mosószert vízzel a szórófejes pumpás spriccelőben, és fújd le alaposan a babakocsit!! Ezt követően hagyd egy kicsit állni, majd nagynyomású géppel alaposan mosd át!

Utána rakd napos, meleg helyre, hogy teljesen megszáradjon! Végül már csak annyi dolgod maradt, hogy áttörölgeted a műanyag részeket egy csomag, az autók műszerfalára is használt ápolókendővel, és befújod WD-40-nel azokat a részeket, amelyek olajozásra szorulnak.

Végső tanácsok

Sajnos elég sokszor látunk olyat, hogy helyhiány miatt a babakocsit az erkélyen vagy a teraszon tartják. Ez azonban nem túl szerencsés, mivel a szövetet kiszívja a nap. Arról nem is beszélve, hogy az esőt is beszívja, és ha nem tud megszáradni rendesen, akkor megjelenhet rajta a penész, amelyet még a komoly penészölő vegyszerekkel sem feltétlenül lehet kiszedni.

Ezért mindenképpen ügyelj arra, hogy a babakocsi megfelelő helyen és körülmények között legyen tárolva! Vagy ha semmiképpen sem tudod megoldani a benti tárolást, akkor legalább tegyél rá egy vízlepergető ponyvát!

Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő: babakocsimania.net

Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják az olvasóink Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek egy hónapig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát.