Szülővárosában helyezik örök nyugalomra Boglárkát. Ő az a 23 éves lány, akit február 19-én hajnalban, Budapesten a villamosmegállóban gázolt halálra egy részeg sofőr. Az olasz férfi később a rendőrségen elismerte, hogy ivott, jelenleg előzetes letartóztatásban van. 

Szolnokon temetik Bolgárkát 

Március 10-én, délután 2 órakor vesznek búcsút attól a 23 éves lánytól, akit még egy részeg sofőr gázolt el Józsefvárosban, a villamosmegállóban. Boglárkát, szülővárosában, Szolnokon helyezik örök nyugalomra – közölte a gyászoló család.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kékbe öltözzenek

A Szentlélek Templomban tartják a búcsúistentiszteletet, majd a gyászolók együtt kísérik  végső nyughelyére, a Református temetőbe. ”Mivel Boglárka kedvenc színe a kék, ezért kérjük a reá emlékezőket, hogy ha tehetik, a ruházatukban ez a szín jelenjen meg. Szeretnénk kérni, hogy lehetőség szerint egy szál virággal, esetleg kis méretű koszorúval búcsúzzanak el Tőle” – kérik a szülők. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Részeg férfi balesetezett

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, borzalmas tragédia történt múlt vasárnap hajnalban Budapesten. A József körúti villamosmegállóba csapódott egy autó, amelyet egy részeg olasz férfi vezetett. 

Szörnyethalt a lány

A BudaPestkörnyeke.hu helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a jármű a Corvin-negyed felől érkezett, majd letért az útról, és a megállóba vágódott, ahol éppen egy 23 éves nő állt. A becsapódás akkora erejű volt, hogy Boglárka azonnal életét vesztette. 

Itt gázolta el a részeg férfi Boglárkát

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/GK

Megszólalt az apuka

„Drága kislányunk elhunytát a rendőröktől tudtuk meg, akik hajnalban kijöttek a lakásunkra és értesítettek bennünket” – mondta a tragédia másnapján Boglárka édesapja. A gyászoló férfi azt mondta, még nem tudta elfogadni a tragédiát, olyan számára, mintha Boglárka még mindig velük lenne.

A barátjához ment

Az apa azt mondta, a lányuk épp a barátjához ment, amikor meghalt. „A villamosmegállóban várta a villamost, teljesen védett helyen. Pillanatok műve lehetett az egész történet, mert ahogy a képeken is láttuk, nagyon nem lehetett erre felkészülni”. 

Imádott táncolni

Boglárka a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzős hallgatója volt. Éppen a diplomamunkáját írta, nemsokára felsőfokú oklevelet szerzett volna. A közösségi oldala szerint egyik hobbija a tánc volt, barátnője több közös fotót is megosztott a siófoki tánctáborról, ahol nyáron együtt voltak. 

Búcsúzik a barátnő

„Drága Bogi. Nem tudom szavakba önteni az érzéseim.. Sem elhinni sem feldolgozni a hirtelen jött tragédiát.. Te magad voltál a Napsugár, a megtestesült vidámság és pozitivitás, nagyon tudtam azonosulni veled és nagyon szerettelek! Hálás vagyok, hogy megismerhettelek és részesülhettem az általad adott jóból” – így búcsúzott barátnője Boglárkától. 

„Most már te nézel le ránk”

„Köszönöm neked a barátságod! Több lettem általad! Mindig öröm volt rád nézni, bármikor megláttalak mosolyogni támadt kedvem és…Ezt az érzést fogod bennem tovább vinni!  Így fogok rád mindig, boldogan visszaemlékezni! Most már te nézel le ránk.. és mi mosolygunk majd fel rád, hogy te is azt kaphassad tőlünk, amit adtál nekünk mindig”….Örökké a szívünkben élsz majd, te csodálatos napsugár!” – zárta sorait a gyászoló barátnő.  

Beismerte, hogy ivott

A baleset után kiderült, a halálos gázolás okozója egy részeg, olasz férfi volt. Az ügyészség egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a sofőrt. A férfi a rendőrségen elismerte, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt a halálos gázolást elkövette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: Facebook/Karácsony Gergely