Születésnapjára kapta ajándékba a utazást az a nő, aki tegnap meghalt Kajászó környékén, miután kigyulladt és lezuhant egy hőléghallon.

Egy 59 éves asszony halt meg és hárman súlyosan megsérültek, abban a borzalmas balesetben, melynek során egy hőlégballon kigyulladt a levegőben szombat este a Fejér megyei Váj és Kajászó között.

A drámai percektől többen videót készítettek. Az RTL Klub úgy tudja, két gázpalack robbant fel a magasban. A pilóta és két huszonéves lány még ki tudott ugrani a kosárból, de az idős nő pánikba esett, és fent maradt. Nem élte túl a balesetet.

Több szemtanú is elmondta, látták, ahogy a robbanás után a lángoló ballon lefelé tart. A három túlélő kiugrott a kosárból a kukoricaföldre, súlyosan megsérültek, testük 20-25 százalékán másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek. Jelenleg kórházban ápolják őket.  Többen is videóra vették a tragédiát.

A negyedik utast a szomszédos település polgármestere találta meg. Az áldozat férje végig a helyszínen volt, a helyiek azt mesélték, hogy összeomlott – írja a BudaPestkörnyeke.hu.

A nő Gyöngyös mellett élt, és az 59. születésnapjára kapta az utazást a családjától. Férje lentről, egy terepjáróból kísérte őt és a többi utast, a csatorna információi szerint azt is látta, ahogy felesége a lángoló kosárral együtt lezuhant a kukoricaföldre.

Az RTL Klub információi szerint a ballon pilótája évtizedek óta repül és sosem volt még balesete. A rendőrök még vizsgálják, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás történt-e.

Kiemelt kép: a lángoló hőlégballon zuhanása – Forrás: youtube.com