A Sztárbox vasárnapi elődöntőjében, a férfi nehézsúlyú kategóriában Molnár Gusztáv és Noé Viktor mérkőzött meg. A meccs azonban nem tartott sokáig, 20 másodperc után a Guszti úgy kiütötte a rendezőt, hogy Noé Viktor a ring másik másik sarkáig repült.
Percekig szédült
A színész-rendezőt azonnal vizsgálni kezdték az orvosok. Pár perc után már fel tudott állni a földről. Az eredményhirdetésen után azt mondta, hogy Gusztiban óriási erő van, akkora ütést kapott, hogy percekig szédült. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Keményen edzettek
Mindketten kemény edzésekkel és előző mérkőzésük tapasztalataival készültek a nagy összecsapásra. Gusztáv első meccse sérülés miatt rövidre zárult, így most először mutathatja meg valódi erejét a ringben. Viktor a lábsérülése ellenére legutóbb is kitartóan küzdött, és lánya szurkolása adott neki erőt az előző győzelemhez.
Az előző meccsen megsérült
Noé Viktor elmondta a kisfilmjében, hogy közvetlenül az első meccse előtt rosszul lépett, emiatt lesérült az egyik lábára, ennek ellenére mégis sikerült akkor nyernie. Bár a lesérülése picit hátrányt jelentett az elődöntőre való felkészülésben, ennek ellenére az elméleti dolgokat jól betanulta.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nagy küzdelemre számított
Molnár Gusztáv úgy látta, hogy egyre jobban ment neki a gyakorlás, az állóképességén kifejezetten sokat dolgoztak. A meccs előtt úgy vélte, nagy küzdelem lesz az övék, hiszen a Viktor azt jelenti, hogy győzelem, ám a Gusztáv azt jelenti, hogy harc. Végül Gusztinak lett igaza. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: