Egy 41 éves rendőr volt a halálos áldozata annak a közúti balesetnek, amely szerda hajnalban történt az M70-es autópálya csörnyeföldi pihenőhelyén.

Halálos gázolás

Halálra gázoltak egy embert szerda hajnalban az M70-es autópálya 15-ös kilométerénél, a Csörnyeföld közelében lévő pihenőhelyen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt történt a baleset

A helyszínen meghalt egy ember

A rendőrség közlése szerint egy gépkocsi nekihajtott egy, az út mellett álló mikrobusznak. A jármű elgázolt egy embert, aki a helyszínen életét vesztette. A kisbusz vezetőjét a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Egy rendőr volt az áldozat

A legújabb információk szerint az áldozat egy rendőr főtörzsőrmester volt. A Készenléti Rendőrség járőrparancsnoka szolgálatteljesítés közben, közúti balesetben vesztette életét Csörnyeföld közelében – írják közleményükben.

Enyingen kezdte pályafutását

Hegedűs Tamást 2008. július 1-jén, rendészeti szakközépiskolai tanulmányainak sikeres befejezését követően nevezték ki próbaidőre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Székesfehérvári Rendőrkapitányság Enyingi Rendőrőrs állományába járőr beosztásba.

A rendőrség egy fotót is közzétett az áldozatról

Hegedűs Tamás – Forrás: police.hu

Készenléti Rendőrség állományába került

Kérelmére 2009. október 1-jén helyezték át a Készenléti Rendőrség állományába, ahol – szorgalma és hivatástudata eredményeképpen – egyre magasabb beosztásokban, legutóbb járőrparancsnokként szolgálta hazáját – írja a police.hu.

Búcsúzik a rendőrség

A 41 éves, zalaegerszegi születésű főtörzsőrmestertől mély együttérzéssel búcsúzik és családja fájdalmában osztozik a rendőrség. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció – egy korábbi baleset felvétele