Napok óta már egész Európában keresik azt a Veszprém környéki férfit, aki Ausztriában, egy bevásárlóközpont parkolójában fejbe lőtte volt barátnőjét. Papp Krisztián Ausztriában dolgozott, ott ismerkedett meg Jennyvel. Pár hónapja szakítottak, szombaton pedig azért találkoztak, hogy a férfi visszaadja a nő lakásának kulcsait. 

Fejbe lőtte Jennyt

A találkozóra Jennyt elkísérte barátnője, sejtették, hogy baj lehet. A lakóhelyükhöz közeli Billa áruház parkolójában találkoztak. A későbbi áldozat barátnője az autóban maradt, onnan nézte végig, hogy a férfi hidegvérrel fejbe lövi Jennyt. A barátnő elmondása szerint minden hirtelen történt, ő már semmi nem tudott tenni. A nő a helyszínen meghalt, Papp Krisztián pedig egy bérelt Skodával elmenekült a helyszínről. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt a férfi ismerőse 

„Krisztiánt, azaz „Cinyát” többen is ismerték itt, Veszprémben. Hajmáskérről költöztek fel még annak idején, akkor még suliba járt. Itt ismertem meg én is. Úgy hallottam, hogy az édesapja betegség miatt meghalt, amit képtelen volt feldolgozni. Ekkor volt olyan, hogy több hétre eltűnt, a rendőrség kereste is… Ráadásul öngyilkosságot is megkísérelt. Valószínűleg annyira szerette az édesapját, hogy nem tudta az elvesztését később sem feldolgozni” – mondta a Borsnak a férfi egyik ismerőse. 

Hirdetés

Papp Krsiztián

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az anyjával sem tartotta a kapcsolatot 

A Bors információi szerint ezután abba is hagyta az iskolát, megszakította a kapcsolatot az édesanyjával és Ausztriába ment. Itt ismerkedett meg a pincérként dolgozó Jenny Z.-vel. A külföldi sajtó szerint viharos volt a kapcsolatuk, ami miatt többször szakítottak is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Öngyilkos lehetett 

Információk szerint a férfi közvetlen a találkozó előtt vette a fegyvert, így készülhetett a gyilkosságra. Tette után azonnal elmenekült a helyszínről a bérelt autójával. “Amikor megtudtuk ezt az egészet, már akkor arra gondoltam, hogy egy ilyen gyilkosság után biztos, hogy nem fog menekülni. Szerintem öngyilkos lett valahol. Azt hiszem, egyszerűen nem tudta feldolgozni, hogy az apja után a lányt is „elveszíti”, ezért vásárolta a fegyvert. Borzasztó, én az édesanyját sajnálom legjobban” – mondta Papp Krisztián ismerőse.

Kiemelt kép: ezzel az autóval menekült el Papp Krisztián