Rontáslevétellel, áldás és szerencse ígéretével vert át embereket a kiskunfélegyházi Erzsébet, akinek több millió forintot, sőt még egy házat is sikerült kicsalnia az áldozataiból. A csalássorozat alatt voltak, akik nagyon sokat fizettek a hiszékenységükért, de szerencsére akadtak olyanok is, akiket nem tudott átverni a mágusasszony.

Levette másokról a “rontást”

Mint korábban megírtuk, csalás miatt emeltek vádat egy kiskunfélegyházi nővel szemben, amiért a takarítónőként dolgozó vádlott rontáslevétellel és más átverésekkel csalt ki milliókat az áldozataitól. A csaló mágikus tevékenysége során volt olyan, aki a szülői házával fizetett a naivságáért, de volt olyan is, aki “csak” 840 ezer forintot fizetett a nőnek – írja a Blikk.

János bácsit is át akarta verni

Évtizedek óta lakik Kiskunfélegyházán a 73 éves János bácsi, akit mindenki jól ismer a környéken, mindenki nagyon szereti is a férfit. Talán ennek is köszönheti János bácsi, hogy nem hagyták ismerősei, hogy átverjék, amikor őt is megkörnyékezte Erzsébet. Az idős férfit csakugyan megpróbálta átverni a takarítónő, de ismerősei figyelmeztették Jánost, hogy azonnal szakítson meg minden kapcsolatot a csaló nővel. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Mindig kedves volt vele

János bácsi elmesélte alapnak, hogy nagyon kedves volt vele Erzsébet, mindig mondta neki, hogy jól néz ki és jól tartja magát. A nő sokszor mondta az idős férfinak, hogy éveket is letagadhatna, hiszen “olyan jól tartja magát”. “Aztán csak úgy mellékesen elkérte az irataimat. Később már jött vele egy másik kis nő is, és alá akartak velem íratni valami szerződést a házról. Szerencsére nekem addigra szólt egy barátom, hogy vigyázzak, így semmibe nem mentem bele” – mesélte János bácsi, aki hozzátette, amikor megtudta Erzsébet, hogy ugrott az üzlet, akkor átkozódott is rendesen.

Egy nőtől elvette a házat

János bácsival ellentétben egy nő már nem volt ilyen szerencsés, és hagyta magát átverni, ezzel hatalmas árat fizetve azért, mert hitt a galád jósnőnek. A szerencsétlen nőnek épp nem volt munkája, amikor megismerkedett Erzsébettel, aki azt kezdte el neki sulykolni, hogy azért mennek rosszul a dolgai, mert átok van rajta. A takarítónő egyúttal felajánlotta, hogy “megtisztítja” az ékszereit a rontástól, a naiv nő pedig oda is adta Erzsébetnek a félmillió forint értékű arany nyakláncait, gyűrűit, karkötőit és további 400 ezer forint készpénzt.

Megpróbálta visszaszerezni az értékeit

Miután a nő életében semmi sem fordult jóra, megpróbálta visszaszerezni a kicsalt értékeit, azonban félt a jósnőtől, mert az átkokkal fenyegetőzött, és valamennyiszer idegen nyelven halandzsázott neki.

Házát is elcsalta

Ezek után a takarítónő 2020 januárjában még arra is rávette a hiszékeny nőt, hogy a saját, illetve édesanyja tulajdonában lévő házat írassa át az ő nevére, míg Erzsébet megígérte nekik, hogy a házban maradhatnak. Aztán persze semmi sem úgy lett, ahogy azt Erzsébet ígérte: a 25 millió forint értékű ingatlan átkerült az ő nevére úgy, hogy a csaló még az adásvételi szerződésben feltüntetett 18 millió forintot sem fizette ki. Ennél még borzalmasabb, hogy Erzsébet rögtön el is adta az ingatlant 15 millió forintért, így áldozata édesanyja az utcára került.

Másokat is átvert

Erzsébet más embereket is átvert. Egy 86 éves áldozatát egy buszmegállóban például azzal kopasztotta meg, hogy neki is áldást és szerencsét ígért, amellyel néhány hónap alatt 840 ezer forintot tudott kicsikarni belőle.

Tagadja bűneit

Erzsébet ügyében az ügyész 3 év 6 hónapot, és 4 év közügyektől való eltiltást kért az indítványában arra az esetre, ha a nő már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Négyessyné Bodó Marianna szóvivő szerint azonban a vádlott nem tett érdemi vallomást, sőt tagadja is valamennyi csalás elkövetését, azt mondja, csak “rá akarják kenni az egészet”.

Haragszanak rá a rokonai

A lap megtalálta a házat, ahol a csaló lakott, és a rokonok azt mondták, nagyon mérgesek, mert fogalmuk sem volt róla, mit művel Erzsébet, miközben ők befogadták. A rokonok remélik, hosszú időre börtönben marad a nő, mindenesetre hozzájuk többé nem teheti be a lábát, ez biztos. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay