Ahogyan korábban megírtuk, szombat este meggyilkoltak egy 23 éves fiatal lányt Kaposváron. Az eset után kiderült, hogy az elkövető a lány volt barátja, B. Dániel. A férfi egy heves vita után késsel rontott a lányra. A támadás az áldozat otthonában történt, ahol végül a fiú nem csak Adriennt szúrta meg, hanem a lány nagybátyját is, akit kórházba szállítottak.
Megszólalt az áldozat öccse
“Minket nem is értesítettek, hogy gyilkosság áldozata lett Adrienn. Úgy olvastuk, senki sem hívott fel minket. Ez után indultunk el a Könyves Kálmán utcába, ahol laktak. Hívtuk a nővéremet, de ő nem vette fel a telefont, ekkor már nagyon rossz megérzésünk volt” – mondta a Borsnak a az áldozat öccse. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Azonnal meghalt
“ A volt barátja tette, akivel körülbelül egy évet voltak csak együtt. Én talán csak egyszer találkoztam vele. Késsel támadta meg, a nővérem ott halt meg, amit végül a helyszínen közöltek is velünk. Rajta kívül egy másik, ott élő rokonunkat is megszúrta. Őt kórházba vitték. Egyelőre nem tudjuk, hogy hogy van, a helyszínen sem mondtak nekünk semmit”.
A helyszínen elfogták a rendőrök
Az áldozat öccse azt mondta, hogy a tettest bilincsben vitték el a helyszínről, “úgy hogy ezek szerint nem menekült el… Hazajöttünk, várunk, mert azt mondák, hogy akár 12 óra is lehet, míg mondhatnak valami bővebbet” – zárta szavait Patrik.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szakítani akart vele
Kiderült, azért kezdett ámokfutásba, mert a lány szakítani szeretett volna vele. “Dániel ideges lett, majd a késsel először Adrienn, majd a lány nagybátyja ellen fordult, akit szintén megsebesített. Őt a mentők vitték el, míg a fiút a rendőrök” – mondta a család egyik ismerőse. Úgy tudjuk, Adrienn fitnesz edzőként dolgozott. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

