Lezárta a rendőrség annak a férfinak az ügyét, aki idén januárban, Pest megyében élettársa lányát halálra szurkálta. Az 51 éves nő és a 86 éves férfi anyagi vitába keveredett egymással, ezután tört ki a köztük a balhé. A férfi a lakásban támadt áldozatára, majd a lépcsőházban is megszúrta. Végül az utcán egy féltéglával kezdte ütlegelni a haldokló asszonyt.

Az utcán esett össze

2021. január 8-án 13 óra körül Pest megyei lakásának közelében, az utcán esett össze holtan egy 51 éves nő. Erőszakos halálát édesanyja élettársa okozta. A 86 éves férfi az áldozat édesanyjának lakásán támadt rá.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Késsel üldözte, majd téglával esett neki

A 86 éves férfi végig üldözte a lépcsőházban, majd az utcára is utána ment, ahol újra beledöfte kését a földre rogyott nőbe, majd miután a penge áldozatában maradt felkapott egy féltéglát, többször lesújtott az asszony fejére, majd elmenekült. A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A szomszédok hívták a rendőrséget

A hangos veszekedést halló szomszédok hívták a rendőrséget, a 86 éves támadót a helyszín közelében elfogták, majd bilincselve előállították. Kihallgatásán nem tagadott, magyarázatul vélt sérelmeivel hozakodott elő. Sz. István szerint ugyanis élettársa lányával egy ideje pénzügyi természetű vitájuk volt, állította, a nő meglopta.

A pénzen vitatkoztak

Azon a végzetes januári napon ismét számon kérte őt, vitatkoztak, majd felkapott egy kést és „Dögölj meg!” felkiáltással szúrni kezdte.

5 szúrás volt az áldozat testén

Az igazságügyi orvosszakértő öt szúrás nyomát fedezte fel az áldozat testén. Kettőt a nyakán, hármat a mellkasán, de rögzítettek számos, az áldozat védekezésekor a kezén keletkezett sérülést is.

Beletört a kés

A kés pengéjét a 14 cm-es szúrócsatornában találták meg, a fekete nyelet még a helyszíni szemle közben egy füves-bokros területen eldobva.

Így nézett ki a lépcsőház a gyilkosság után

Forrás: police.hu

Elbúcsúzott a testvérétől

A támadó a gyilkosság után felhívta testvérét, hogy elbúcsúzzon tőle. Legalábbis erről mesélt élettársa, aki hallotta a 86 éves férfi utolsó telefonhívását, amelyet 77 éves testvérével folytatott. Állítólag azt mondta: megyek a börtönbe, ott fogok megdögleni.

Remélem, soha nem engedik ki

„Soha többet nem akarom látni Istvánt, miután megölte Erikát! A börtönben sem fogom meglátogatni, és remélem, hogy élete végéig nem engedik ki onnan” – ezt mondta a gyilkosság után a 86 éves fóti gyilkos élettársa, az áldozat édesanyja.

Vádemelést javasol a rendőrség

Az azóta is letartóztatásban lévő Sz. István ellen az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Kiemelt kép: helyszínelés a gyilkosság után – Forrás: police.hu