A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 46 éves büntetlen előéletű karcagi férfinak a büntetőügye, aki azért okozott közlekedési balesetet, mert kérdőre akart vonni egy nőt, aki szerinte bevágott elé a körforgalomba. A férfit az sem fogta vissza, hogy 6 éves gyermeke is vele utazott.

Vele utazott a 6 éves kisfia

2021. július 7-én, nem sokkal délután két óra után egy férfi személygépkocsijával, Karcagon, a városközpont felől a Deák körúton közlekedett. A jobb első ülésen, biztonsági gyermekülésben, vele utazott 6 éves kisfia is. A férfi úgy ítélte meg, hogy a körforgalomban elé behajtó nő nem adott elsőbbséget. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Üldözőbe vette, majd fékezni kezdett

Folyamatosan dudálva üldözőbe vette. A nő kihajtott a körforgalomból, a vádlott a záróvonalra fittyet hányva, a forgalom elől elzárt területen áthajtva megelőzte, majd mindössze 2-3 méterrel előtte, féktávolságon belül fékezni kezdett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Összeütköztek

A nő nem tudta elkerülni az ütközést, és 37 kilométer per óra körüli sebességgel a vádlott autójának hajtott. A balesetben senki sem sérült meg, de mindkét személygépkocsiban jelentős károk keletkeztek.

A közúti veszélyeztetés bűncselekmény!

A Büntető Törvénykönyv szerint a közúti veszélyeztetés bűncselekmény – hívta fel a figyelmet a törvényszék közleményében.

Sok volt a rovásán

Az érintett ügyben a baleset azért következett be a bíróság szerint, mert a vádlott – más közlekedési szabályok mellett – megszegte a KRESZ azon rendelkezését, mely szerint a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi.

Veszélyeztette a testi épségüket

Ezzel közvetlenül veszélyeztette a balesetben részes másik jármű sofőrje és saját utasa, a 6 éves kisfia életét, illetőleg testi épségét.

Felfüggesztett börtön és pénzbírság

A vádlott tagadta bűnösségét, de a bíróság közúti veszélyeztetés bűntette és rongálás vétsége miatt 1 év 3 hónap – két évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, 240 ezer forint pénzbüntetést szabott ki vele szemben.

Soha többé nem vezethet

A vádlott az ügyben elvégzett pszichológus szakértői vizsgálat alapján a közúti közlekedésben való részvételre alkalmatlan, végleges hatállyal eltiltották a közúti járművezetéstől. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció. Forrás: bpiautosok.hu