Öt és fél év börtönre, és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Tapolcai Járásbíróság azt a 26 éves sümegi férfit, aki beugrott egy nőhöz az ablakon, majd az ágyra dobta és erőszakkal közösülni akart vele.
Beugrott a nyitott ablakon
A férfi 2021 májusában, a késő esti órákban megjelent a nő és a tanú sümegi lakóházánál. A nő közölte vele, hogy nem mehet be, mert késő van. Ennek ellenére a férfi a nyitott ablakon beugrott, majd azzal a felkiáltással, hogy „most a nőm leszel”, felemelte és az ágyra dobta a nőt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
„Sikítol még?”
Az áldozata tiltakozva közölte, hogy nem akar vele szexuális kapcsolatot létesíteni, azonban a férfi lehúzta róla a nadrágját, és ő maga is levetkőzött. A nő sikítani kezdett, ezért a vádlott összeszorította a karját, és megkérdezte őt: „sikítol még?”
Hirdetés
Nem mertek segíteni a nőnek
A nő megpróbált segítséget kérni a szobában lévő és másik ágyon fekvő férfitől is, aki azonban erre nem mert reagálni. A nő folyamatosan próbált kiszabadulni a támadója szorításából, ezért az elkövető rátérdelt a vállára, majd közölte vele, hogy hagyja abba a kiabálást, mert megüti.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiszabadult a szorításból
Ezután a nőnek sikerült kiszabadulnia a szorításból, majd a többszöri erélyes felhívására a támadó elhagyta az ingatlant, de megfenyegette a nőt és a tanút, hogy „kinyírja” őket, ha bárkinek szólnak.
Könnyebb sérülésekkel megúszta
A megtámadott nőnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, és joghatályos magánindítványt terjesztett elő a támadójával szemben a sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt.
Megfenyegette a nőt
Két nappal később a vádlott összetalálkozott a nővel, aki közölte vele, hogy feljelentette. A férfi ingerült lett, és kérdőre vonta őt, majd azzal fenyegette meg, hogy meg fogja öletni, ha nem vonja vissza a feljelentését. Ezt követően a nő a folytatólagos kihallgatása során – a fenyegetés hatására –, úgy nyilatkozott, hogy vissza kívánja vonni a magánindítványát.
Kábítószert kínált fiataloknak
A sümegi férfit nemcsak ezért, hanem egy másik bűncselekmény miatt is felelősségre vonták. Két fiatalkorútól megkérdezte, hogy szükségük van-e kábítószerre. A férfi egy játszótéren csekély mennyiségű, új pszichoaktív anyagot tartalmazó növényi anyagot adott át a fiataloknak fogyasztás céljára egy ismeretlen férfi társaságában úgy, hogy egy részéből cigarettát sodort, a maradékot pedig alufóliába csomagolva átadta.
Összeestek a cigitől
A cigarettából a vádlott is, a fiatalkorúak is és az ismeretlen férfi is szívott. Ezután a fiatalok rosszul lettek, mindketten összeestek, egyikük pár percre az eszméletét is elvesztette, illetve hányt. Az egyik fiatal megkérte a férfit, hogy hívjon segítséget, aki azonban azt mondta, hogy ebben a cigiben „még patkányméreg is volt”, majd társával együtt a földön fekvő fiatalt odébb húzták.
Nem segített nekik
A vádlott látta, hogy a fiatalok rosszul lettek a cigarettától, azonban még kifejezett kérés ellenére sem nyújtott nekik segítséget: nem hívott hozzájuk mentőt, hanem a vele lévő férfival együtt távozott a helyszínről. Járókelők észlelték a fiatalok rosszullétét, és értesítették a mentőket, így a sértetteket mentővel először háziorvoshoz vitték, majd kórházba szállították.
Bűnös!
A bíróság szexuális erőszak bűntettének kísérletében, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettében, új pszichoaktív anyaggal visszaélésben és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében is bűnösnek mondta ki a férfit. A Veszprémi Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság elrendelte a vele szemben korábban gyermekpornográfia bűntette miatt kiszabott 1 év 4 hónapos felfüggesztett büntetését is, és kötelezte a közel 1,7 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére is.
Enyhítésért fellebbeztek
Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: archív