Hónapokig kereste a rendőrség azt a szerencsi férfit, aki 2004 decemberében tűnt el, de a 19 éves fiút még a Tisza átfésülése után sem találták meg. A fiú édesanyja mára már biztos benne, hogy fia nem él, de a mai napig nem hiszi, hogy a fia öngyilkosságot követett el, sőt ezt még egy halottlátó is megerősítette a számára.
Eltűnt a fia
Tóth Istvánt, a 19 éves fiút nagy erőkkel kereste a rendőrség, miután a kamasznak teljesen nyoma veszett. Az egyenruhások átkutatták az egész Tiszát, de a szerencsi fiatalember sehogy sem került elő – írja a Blikk.
Szerencsi fiú tűnt el
Hirdetés
Törölték az iratokat
A fiú édesanyja a lapnak nyilatkozva mesélte el, hogy tavaly döbbent rá arra, hogy a rendőrség 2009-ben, öt évvel az eltűnése után törölte a fiú aktáját. „Erre is csak azért derült fény, mert a körözési fotóját lecseréltettem egy frissebbre” – mondta Komlósi Marianna. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Rejtély, hogy tűnt el
A mai napig rejtély, hogy a 19 éves fiatal hogyan veszett el. Az ominózus napon István a barátnőjével, testvérével és két barátjával indult el bulizni Sárospatakra. Fivérével előre megbeszélték, hogyha netán elveszítenék egymást, akkor reggel 6-kor találkoznak a kapuban. Végül a fiú nem jelent meg a kijelölt helyen, így a testvére egy másik ismerősével vitette el magát, akivel azonban útközben megtalálták István autóját. A fiú autója egy szalagkorlátnak ütközött, szemben állt a forgalommal és be volt törve a szélvédője. A kocsiban ott volt a fiú pénze és az iratai is, de István nem volt sehol.
Tiszába ugrott?
Az édesanya elmondta, hogy mire odaért az autóhoz, hallotta, hogy a rendőröket értesítik arról, hogy 15 kilométerrel valaki beleugrott a Tiszába a tokaji hídnál. A kocsit otthagyva azonnal elsiettek a rendőrök. „Állítólag több tanú is felismerte a fiamat, de én ebben nem hiszek” – mondta a fiú édesanyja.
Vizsgálták az ügyet
Az édesanya arról is beszélt, hogy tavaly augusztusban egy nyomozó kézbe vette a fia aktáját, és 15 év elteltével valami elkezdődött. A lap értesülései szerint az ügyben több embert is kihallgattak, és még hazugságvizsgálót is bevetettek a munkájuk során. Mint írják, azokat a tanúkat kötötték poligráfra, akik korábban azt nyilatkozták, hogy a fiú a hídról vetette le magát.
Nem hisz az öngyilkosságban
Mára már biztos benne, hogy fia nem él, ezt elfogadta az anya, de kizártnak tartja, hogy a fia magától vetett véget az életének. Ezt pedig még egy halottlátó is megerősítette neki.
Megszólalt a látnok
„Többször is beszéltem az édesanyával, neki is elmondtam, hogy véleményem szerint a fiát megölték. Sikerült felvennem a kapcsolatot a lélekkel. Tisztán láttam, hogy az autóját leállításra kényszerítették, baseballütővel betörték a szélvédőjét, kirángatták és megverték. Aztán betuszkolták egy másik kocsiba, amivel elvitték, és egy kés is előkerült, amivel megölték” – mesélte a lapnak Kiss Kató, aki elárulta azt is, hogy az elhunyt fiú még egy nevet is mondott neki, aki segíthet feltárni az igazságot.
Adminisztrációs hiba miatt törölték
A rendőrség a lap megkeresésére megerősítette, hogy törölték az eltűnt fiú aktáját, de ez azért történhetett meg, mert adminisztrációs hiba történt. Elmondták, hogy a selejtezést végző munkatársuk évekkel korábban elhunyt, ugyanakkor ez nem jelentette azt, hogy a körözést tényleg megszüntették volna. Azt is hangsúlyozták, hogy az utóbbi időben több eljárási cselekményt is végeztek az ügyben. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Eltűnt férfi – Forrás: Police.hu