A most 2 és fél éves Evelin még magzatkorában kapott agyvérzést, ezt követően pedig 8 hónapos korában négyvégtagi bénulást állapították meg nála. A kislány képtelen ülni, állni és rágni sem tud. A szülei egy külföldi műtétben látják a reményt, ám most segítségre van szükségük.
20 hetes terhes volt az anyuka
Klaudia és a férje boldogan várták a kislányukat, Evelint, ám amikor a nő 20. hetes terhes volt, megtudták, hogy hasi miómája van. Meg kellett műteni, így az is kérdéses volt, hogy a kislányuk életben marad-e. Ám csodával határos módon Evelin küzdött, és életben maradt, később 3200 grammal jött a világra. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Úgy tűnt, minden rendben
Eleinte úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, a kislány egészségesnek látszott, azonban amikor két és fél hónapos volt, az édesanyja észrevette, hogy Evelin nagyon keveset eszik.
Orvoshoz vitték
„Amikor láttam a tüneteket, még nem gondoltam, hogy nagy baj van. Az orvos azt mondta, hogy refluxa van a babánknak, ám később kiderült, hogy komolyabb dolog áll a háttérben. Elkezdtünk kórházról kórházra járni, végül a Bethesdában kiderült, hogy neurológiai a gond, és agyvérzése volt Evelinnek, valószínűleg még a méhen belül” – magyarázta az anyuka a Borsnak, aki azt is elmesélte, hogy Evelin 8 hónapos volt, amikor a diagnózist megkapták.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szörnyű diagnózis
A kicsinél négyvégtagi bénulást állapítottak meg, az izmai letapadtak, és feszesség lépett fel nála. Evelin most 2 és fél éves, de a mozgás még mindig nehezen megy neki. Nem tud fogni, ülni, járni, a kezét sem képes teljesen kinyújtani. Rágni is csak nehezen tud, továbbá az elalvás is nehézkes a számára.
Sokkolta őket
„Ahogy megtudtuk a diagnózist egy kezdeti sokk ért minket. A férjemmel három napig nem tértünk magunkhoz” – árulta el az anyuka, aki hozzátette: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a kislányuk állapota javuljon.
Műtétre gyűjtenek
Most egy külföldi műtétre gyűjtenek, amit Barcelonában végezne el a világhírű doktor, Igor Nazarov. „A doktor úr megvizsgálta Evelint is és egyértelműen a műtétet javasolta” – mondta a lapnak Klaudia. „Igor Nazarov doktort nagyon sokan dicsérik. Bízunk benne, hogy megkönnyíti Evelin életét meg a miénket is. A műtéttel a kislányunk kapna egy esélyt arra, hogy egy új mozgásformát elsajátíthasson, hiszen az izmai végre engednék számára” – mondta az anyuka.
Nagyon drága
A beavatkozás azonban komoly anyagi vonzattal is jár, a családnak viszont nincs elég pénze, így segítséget kérnek. A műtéthez 5 napos kint tartózkodásra van szükség, valamint utána intenzív rehabilitációra. Ehhez összesen 4 millió forintra lenne szüksége a családnak, ezért most gyűjtést szerveznek kislányuk műtétére az Együtt Evelin Gyógyulásáért Alapítványon keresztül. A pénzt legkésőbb szeptember elejéig kellene a családnak összegyűjtenie, hogy abban a hónapban már megműthessék a kislányt.
Bíznak
„Bízunk benne, hogy meglesz a műtét ára és utána a rehabilitáció is sikeres lesz. Ez a 4 millió forint mindenre elég lenne. Pozitív vagyok és érzem, hogy meglesz. Sikerülni fog, mert ennek sikerülnie kell. Ehhez így kell hozzáállni” – zárta gondolatait az édesanya. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Így lehet nekik segíteni:
Kiemelt kép: Együtt Evelin Gyógyulásáért Alapítvány