Két nap alatt tíz helyszínen 11 embert tartóztattak le a Pest megyei rendőrök. Az akciókban öt kábítószer-kereskedelemmel, hat fogyasztással gyanúsított férfit fogtak el. Hajnalban érkezetk a rendőrök Dunaharasztiban, Dunavarsányban, Taksonyban és Ráckevén csaptak le a bűnözőkre. Az elfogásról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Hónapokig figyelték őket

Biztosra mentek a rendőrök, ezért hónapokig figyelték a célszemélyeket, a tudtuk nélkül gyűjtöttek róluk információkat a Pest megyei felderítők. A látványos rajtaütéseket akkor szervezték meg, amikor az adatmennyiséget elegendőnek, a körülményeket a legmegfelelőbbnek ítélték meg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hajnali akció

Az akció november 23-án hajnalban indult, majd másnap a következett a folytatás. A bűnözők összegyűjtésében 25 szolgálati autóval közel 50 rendőr vett részt: bűnügyes, rendészeti, kutyás, bűnügyi technikus, valamint a Készenléti Rendőrség különleges műveleti egységei.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Pesti agglomerációban csaptak le

A célállomások elsősorban Pest megyei – dunaharaszti, dunavarsányi, taksonyi, ráckevei – címek voltak. A rendőri egységek ellenállásba egyik helyszínen sem ütköztek, gyorsan elfogták a tetteseket. A hajnali rajtaütésben a legtöbbet az ágyból, alsónadrágban rángattak ki.

Üzleti kapcsolat

A rendőrség közleménye szerint az egymással szoros üzleti kapcsolatot ápoló öt férfi – K. Zoltán, J. Balázs, A. Ferenc, N. András és K. Jácint – közül a láncolat közepén elhelyezkedő A. Ferenc számít a legjelentősebb fogásnak.

Adták-vették

A 49 éves férfi K. Zoltántól, valamint J. Balázstól szerezte be illegális drogokat, ebből raktárkészletet halmozott fel. 2000 Ft/gramm áron marihuánát, 7-800 Ft/gramm áron speedet vásárolt esetenként kilós kiszerelésben, kokain mindkét eladótól került hozzá. A fű grammját aztán 3 ezerért, a speedet 2500-ért adta tovább ügyfélkörének, amelybe N. András és K. Jácint is beletartozott, akik az A. Ferenctől vásárolt cuccot saját ügyfélkörüknek értékesítették tovább.

Milliós jövedelem

Az üzletkötések száma és a vételi-eladási árrések alapján A. Ferenc az elmúlt hónapokban több milliós illegális jövedelmet tehetett zsebre.

15 millió forint

Bűnös bevétele megugrott volna, ha túlad azon a háza különböző szegleteiben, valamint hűtőszekrényében tárolt, kb. 15 millió fekete piaci forintot érő kábítószeren, amelyet a Pest megyei felderítők az elfogás utáni kutatás közben foglaltak le.

Drog és fegyverek

Az anyag immár felhasználása helyett jövőbeni megsemmisítését várja a bűnjelraktárban. Különböző csomagolásokban lefoglaltak 5,4 kilogramm speedet, 350 gramm marihuánát, 10 gramm kokaint, 170 gramm hasisgyantát, de gáz és riasztófegyverek is előkerültek.

Több tétel

A többi drogkereskedéssel gyanúsított férfinél is zajlottak kutatások, a bűnügyi technikusok mindenhonnan több tételben zacskóztak a bűncselekmények elkövetését alátámasztó dohányőrlőket, simítózáras tasakokat, növényi származékokat vagy massza állagú kábítószergyanús anyagokat.

Rácsok mögött

Az öt azóta letartóztatott férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya. A kábítószer fogyasztás miatt elfogott hat férfi ellen pedig szabadlábon hagyásuk mellett folyik az eljárás. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt az elfogásról készült videó

Kiemelt kép: Részlet a fenti videóból