Rendőri intézkedés közben rosszul lett, majd meghalt egy lemezlovas Poprádon. Peter azzal hívta fel magára a rendőrök figyelmét, hogy felhajtott egy járdaszegélyre. A rendőrök egy benzinkúton őrizetbe vették a férfit, miközben egy barátja szerint azt kiabálta, hogy meg akarják őt ölni.

Véres volt a szája

A férfi anyját este fél tizenegy bevitték az egyenruhások a helyi rendőrségre. A nő elmondása szerint a bilincsben lévő fiának véres volt a szája és a feje is. A Parameter.hu azt írja, hogy a rendőrök arra kérték a 71 éves asszonyt, hogy nyugtassa meg folyosón kiabáló és vonagló fiát, de ő ekkor már olyan sokkos állapotban volt, hogy azt mondta, nem tud vele mit kezdeni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Kórházba vitték

Az anyuka azt tanácsolta a rendőröknek, hogy vigyék át a lőcsei pszichiátriára a fiát, ahol hónapok óta kezelték. A rendőrök azonban azt mondták, hogy ők ezt nem tehetik meg, mert a fia nem adta ehhez a beleegyezését, az anyjáé pedig nem elég ilyen esetben. Végül betették a férfit az autóba és elvitték a poprádi kórházba vér- és vizeletvételre.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A rendőrségre akarták vinni

A férfi azonban ott sem nyugodott le. Nem sokkal később hordágyon hozták ki a lemezlovast, majd a rendőrök ismét visszaültették az autóba. A nő bízott benne, hogy végre elviszik őt a lőcsei pszichiátriára, de mint megtudta, a rendőrségre tartottak, ahol őrizetbe akarták venni.

Hirtelen megfordult az autó

Két járművel haladtak, az elsőben Peter, a másodikban pedig az édesanyja utazott. Az egyik rendőrautó azonban hirtelen visszafordult és elkezdett az eszméletét vesző lemezlovassal visszaszáguldani a kórházba.

Az intenzívre vitték

Ott elkezdték a férfit újraéleszteni, majd az intenzívre vitték. A kórházban közölték a nővel, hogy a fia agyi tevékenysége leállt, és gépek tartják életben.

Leállt az agyműködése

Másnap amikor az anyuka visszament a kórházba, akkor az orvosok azt mondták neki, hogy a kritikus állapotban lévő fiának leállt az agya, a benne lévő duzzanat növekedése miatt pedig elkezdtek leállni a belső szervei is. A főorvos felkészítette őt a legrosszabbra, valamint közölte vele, hogy fia holttestét boncolás alá kell vetni. Az ügyet a belügyi inspekció is vizsgálja, egyelőre nem állapították meg, hogy a rendőrök hibáztak volna a történtek során. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Kiemelt kép: illusztráció