A Budapesti Rendőr-főkapitányság 8. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kaszás Nikolett ügyében. A rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves nő 2025. szeptember 7-én reggel 8. kerületi otthonából ismeretlen helyre távozott. A rendőrök jelenleg is keresik. 

Ellentmondó információkat kaptak 

Szerda délután a rendőrség kérésére kapcsolódott be a keresésbe a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO. A kutató-mentők azt írják, a terepen történő kutatás szerdán nem indult a részükről, mert a rendelkezésre álló információk több ellentmondást is tartalmaznak. Ha olyan adat érkezik be a hatóságokhoz ami alapján indokolttá válik a terepen történő kutatás, akkor aktivizáljuk a megfelelő egységeinket. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Beszélhetett a párjával 

A kutató-mentők információja alapján a 27 éves nő a Spartacus-tanösvényen járt és van olyan túrázó, aki úgy nyilatkozott, hogy találkozott vele Pilisszentlászlóhoz közel. Úgy tudják, hogy kommunikáció történt közösségi felületen Nikolett profilja és a párja profilja között a túra utáni éjszaka folyamán.

Átvizsgálták az ösvényt 

Csütörtökön a kutató-mentők ezt írták közösségi oldalukon: “A Pest vármegyei rendőrség kérésére átvizsgáltuk a Spartacus-tanösvény azon szakaszát ahol az eddigi tapasztalatunk alapján baleset történhet egy túrázóval. A rendelkezésre álló információk alapján a prioritást élvező pontokon a területet élőerővel és technikai eszközökkel vizsgáltuk át. A tanösvény jellemzője, hogy jelentős része keskeny egyszemélyes nyomvonal. Az általunk átkutatott részek a nyomvonal melletti szakadékokkal, meredek rézsükkel tagolt szakaszok”.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kaszás Nikolett

Megszólalt az eltűntkutató

Az ügyben Nagy László eltűntkutató segítségét is kérték. ”Két lehetőség jött szóba, de végül kiderült, hogy a Rám-szakadékhoz ment vasárnap. Itt mérték be a telefonját a rendőrök utoljára. Sikerült felvennem a kapcsolatot a családjával is, így közelebbi képet kaptunk a részletekről. Elmondták, hogy Nikolett a túrát biztonságosan teljesítette, ugyanis este nyolc óra körül még írt a barátjának, hogy minden rendben van vele. Ezt követően hajnali kettő körül volt az utolsó beszélgetése a párjával, elköszönt tőle, jó éjszakát kívánt neki. Így a férfinak is úgy tűnt, hogy minden rendben. Azonban itt van egy furcsaság. Nyolckor még bemérték a telefonját, de hajnalban már nem, így a jó éjt üzenetet, vélhetően nem a telefonjáról írhatta” – mondta a kutató a Borsnak. 

Senki nem tudta, hol tölti az éjszakát 

Az eltűnt kereső szerint Nikolett három helyen is aludhatott volna. Az albérletében, ahol többen laknak, a szüleinél vagy a barátjánál, de végül egyik helyen sem jelent meg. A szerettei azért nem gyanakodtak, mert mindenki azt hitte, hogy a másik helyen szállt meg. Nikolett párja ebben az időben Prágában volt vásárolni, ő csak kedden tért haza. Ekkor már a lánynak nyoma veszett. 

Rejtélyes telefonhívás 

“Nikolettet az eltűnése előtti időben hívta egy szám, de furcsa, mert azóta a rendőrség sem tudja lenyomozni az ismeretlen hívót. Senki sem tudja, ki próbálta meg elérni a lányt az eltűnése előtt. Majd másnap – hétfőn – úgy derült fény arra, hogy Nikivel történhetett valami, hogy a bőrdíszműves cég, ahol a lány dolgozott telefonált, hogy a fiatal lány nem ment dolgozni. Ekkor már ki volt kapcsolva a telefonja is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a lány keresése – Forrás: Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO.