Kedden délelőtt meghalt az a kislány, aki súlyos sérüléseket szenvedett a vasárnapi Esztergom-Nyerges Rally versenyen történt baleset során – közölte a Facebookon Magyar Nemzeti Autósport Szövetség volt elnöke. A gyerek az ötödik halálos áldozata a tragédiának.

Öten haltak meg

Oláh Gyárfás azt írta, hogy „mérhetetlen gyász, de ugyanakkor hallgatva a nyilatkozatokat düh van bennünk, próbálunk válaszokat kapni miértekre és hogyanokra.” Hozzátette: osztoznak a hozzátartozók gyászában. Ezzel ötre nőtt a halálos áldozatok száma. A rendőrség vasárnap közölte, hogy a rallybaleset miatt három férfi és egy nő halt meg. Korábban arról írtunk, hogy az áldozatok közt egy apa és fia is van.    A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Tömegbaleset

A tömegszerencsétlenség Lábatlan és Bajót között történt, vasárnap kora délután. Az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé csapódott. A rendőrség azt közölte, hogy a baleset a nézők elől elzárt területen következett be, s az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.

 

Küzdöttek az életéért

A most elhunyt kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett. Érte egy gyermekmentő jött a helyszínre. A baleset után 4 mentőhelikopter és 8 mentőegység is a tragédia helyszínére érkezett. Az orvosok napok óta küzdöttek az életéért.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Gyermekmentő a baleset helyszínén

Forrás: GRAN TV

Több métert repült

Korábban írtunk arról, hogy a szemtanúk elmondása alapján a kislányt az autó úgy elgázolta, hogy több métert repült, és az egyik nézőre zuhant. A férfi elképesztő lélekjelenléttel sietett a bajba jutottak segítségére: „A fiam volt önkéntes katona, ott kapott némi kiképzést elsősegélynyújtásra. Így azt a kislányt, akit az autó rádobott, elkezdte élesztgetni” – mondta a Borsnak annak a férfinek az édesapja, aki elsők között rohant az életveszélyesen sérült gyermek segítségére.

Azt hitte, meghalt

 A kislány olyan szörnyű állapotban volt, hogy megmentője először azt hitte: a gyermek életét vesztette. „De estére megtudakolta, hogy mégis él, csak nagyon súlyos az állapota. Viszont többször is felemlegette, hogy miközben ő ott volt, senki nem jött a kislányhoz, nem kereste, így nem tudni, kivel érkezhetett a versenyre. Egy másik gyerekről is mesélt, aki viszont az apukáját próbálta felhúzni…” – mondta a baleset másnapján az újraélesztést végző férfi édesapja.

Helyszíni felvétel a becsapódás után

Forrás: nézői felvétel

Eljárás indult

A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Egyszer már elítélték a szervezőt

A Telex korábban azt írta, hogy a raliversenyt ugyanaz a Bognár Gábor szervezte, akit a 2013-as városlődi halálos versenybaleset után egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték jogerősen. Bognár a lapnak azt mondta, nem volt eltiltva a versenyszervezéstől, miután a 11 évvel ezelőtti városlődi balesetben hatan megsérültek és egy néző meghalt. Az ügyben az ajkai bíróság azt állapította meg 2018-ban, hogy a verseny sem a helybeliek, sem a nézők szempontjából nem volt biztonságos. A bíróság ezért akkor a verseny szervezőjét tette felelőssé, az Arrabona Rally Club elnöke a tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, és sajnálatát fejezte ki a történtekért.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: ez az autó csapódott a nézők közé – Forrás: nézői felvétel