A nyomozók fogyasztókat és egy 38 éves terjesztőt hallgattak ki gyanúsítottként, valamint kábítószergyanús anyagokat és egy lőfegyvert is lefoglaltak. A büntetőeljárás során egy főt őrizetbe vettek, egy főt bíróság elé állítottak.

Rengeteg kábítószer

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói együttműködve a Tatai Rendőrkapitányság nyomozóival 2021. december 6-án elfogtak egy szomódi férfit, aki a gyanú szerint anyagi haszonszerzés végett kábítószert értékesített. A rendőrök a kutatás során kábítószert, digitális mérleget és a porciózáshoz szükséges tasakokat foglaltak le. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Előllították

A 38 éves férfit a Tatai Rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség őt őrizetbe vette és kezdeményezésére a Tatai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit a Tatai Járásbíróság elrendelt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

További gynúsítottak

A rendőrök a beszerzett adatok alapján további öt főt hallgattak ki gyanúsítottként, akik a gyanú szerint a szomódi férfitól szerezték be a kábítószert. Ellenük kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás.

FRISS!

Fegyvert is találtak

Az egyik fogyasztót a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói fogták el. Tőle a kutatás során 1 darab maroklőfegyvert és további 21 darab lőszert foglaltak le, amit a férfi engedély nélkül tartott.

Eljárás indult

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a fenti tárgyak lőfegyvernek és lőszernek minősülnek. A 32 éves vértesszőlősi férfi ellen lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés miatt indult büntetőeljárás a Tatabányai Rendőrkapitányságon.  

Videón az elfogás:

Bíróság elé állt

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket vele szemben elvégezte és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az ügyészségnek. A Tatabányai Járási Ügyészség a 32 éves férfit december 9-én bíróság elé állította. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Kiemelt kép: police.hu videorészlet