Az élettársi kapcsolat mellett a közös drogüzlet is összekötötte annak a józsefvárosi dílerpárnak a tagjait, akik a rendőrök információja szerint új pszichoaktív anyaggal – kristállyal – kereskedtek a 8. kerületben, jellemzően a Vajda Péter utcában és a Golgota tér környékén árultak gépkocsiból.
Szerelembe estek
A 60 éves O. György törzsvásárlójaként ismerte meg a 30-as éveiben járó D. Izabellát. Szerelembe estek, már a lagzi is szóba került, pezsgős vacsorákról, csillogó gyűrűkről, tengerparti nyaralásról ábrándoztak, amikor esténkén a drogbiznisz bevételét számolgatták. A jólétre megvolt az alap, hiszen elfogásukkor 282 ezer forintnyi készpénz került elő a zsebeikből illetve a nő táskájából, valamint 263 grammnyi drog is volt náluk, amit ha sikerült volna értékesíteniük a májusi hosszú hétvégén, 2,5 millió forintos bevétellel számolhattak volna – írja a Blikk.
Elfogták a dílereket
A nyomozók május 1-jén összehangolt akcióban ütöttek rajta a pároson; O. Györgyöt és élettársát, D. Izabellát a 8. kerületben, az autójukban fogták el a kocsiban tartózkodó két másik, drogfogyasztással gyanúsítható férfival együtt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Hirdetés
Lefoglalták a kábítószert
Az akció során a rendőrök a páros vevőköréből két nőt is elfogtak, tőlük és a kocsiban utazó két férfi vásárlótól, illetve a dílerpárostól lefoglalt anyagokról az előzetes szakértői vélemény kimondta, hogy N-etil-norpentedront – hétköznapi nevén kristályt – tartalmaznak, mely új pszichoaktív anyagnak minősül.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elfogták a szerelmeseket

Forrás: police.hu
Pénzt is találtak
A nyomozók az autóban végrehajtott kutatás során összesen 263 gramm kábítószergyanús anyagot, drogfogyasztásra utaló eszközöket, telefonokat, 282 ezer forintot foglaltak le. A párostól és a vevőktől lefoglalt kábítószerek feketepiaci értéke több mint 2,5 millió forint.
Őrizetbe vették őket
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 8. Kerületi Rendőrkapitányságán O. Györgyöt és D. Izabellát új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.
Figyelmeztet a rendőrség
A kristály használata komoly egészségügyi kockázatokkal jár: gyors pszichológiai és fizikai függőséghez vezethet, használatától pszichózis, paranoia, szorongás és pánikroham alakulhat ki. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: rajtaütés Józsefvárosban – Forrás: police.hu