A Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntette és más súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 22 éves salgótarjáni férfival szemben, aki embertelen körülmények között tartva munkásokat foglalkoztatott otthonában.

Kiszolgáltatott emberek

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2018 és 2020 között ház körüli munkák, valamint építőipari munkavégzésre csábított kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket a dorogházi birtokára. Azt ígérte nekik, hogy munkájukért fizetést, szállást és élelmezést kapnak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vásárolt is embereket

Nemcsak toborozta az embereket a vádlott, volt olyan eset is, hogy 70.000 forintért vásárolt meg egy ismeretlenül maradt személytől egy gondnokság alatt álló férfit, akit szintén dolgoztatott.

Alig kaptak ételt

A sértetteket a nyári konyhában, vagy az udvaron álló működésképtelen gépkocsiban szállásolta el, élelmet alig kaptak, illetve a házban található fürdőszobát és illemhelyet sem használhatták.

Volt, akit láncra vert

A birtokot csak a vádlott engedélyével hagyhatták el a munkások, ha pedig valaki ezt megszegte, akkor komoly büntetés járt érte. Az egyiküket például hátrakötözött kezekkel láncra verte.

Be volt drogozva

Amikor a vádlott tudatmódosító szerek hatása alatt nem tudott aludni, az egyik sértettet is felébresztette és arra kényszerítette, hogy vele éjszakázzon.

Meg kellett erőszakolnia

A férfi egy nőt is rábírt arra, hogy nála éljen. A főügyészség úgy fogalmazott, hogy a nő érkezését követően, a vádlott utasítására az egyik dolgozó megerőszakolta, ezután pedig egy másik dolgozóját is arra kényszerítette a férfi, hogy a nővel szexuális kapcsolatot létesítsen.

Sikeresen megszöktek

A sértettek egy része végül meg tudott szökni, beszámolóik alapján indult meg a büntetőeljárás a férfi ellen, akit a Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntettével, nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel, személyi szabadság megsértésével és közokirat-hamisítással vádol.

Letartóztatásban van

A főügyészség a Balassagyarmati Törvényszékre benyújtott vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, vagyonelkobzás alkalmazására, valamint arra tett indítványt, hogy a – letartóztatásban lévő – vádlott 477.490 forint bűnügyi költséget is fizessen meg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A dorogházi birtok

Kiemelt kép: dorogházi birtok – Forrás: ugyeszseg.hu