Saját jótevőjét késelte halálra egy férfi Borsodban. K. Sándort H. Róbert befogadta a házába. Egy ideig békében laktak egy fedél alatt, de aztán összeszólalkoztak. A vita tettlegességbe torkollott, végül egy kés is előkerült. A sérültet a sértett barátja hiába próbálta megmenteni. A feltételezett elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette.
Gyilkosság Parasznyán
Durva gyilkosság történt szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Parasznyán. A 47 éves H. Róbertet a rendőrség gyanúja szerint az a férfi késelte meg, akit hónapokkal ezelőtt befogadott a házába. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Elfogták az elkövetőt
A nyomozók a gyanúsítottat a helyszínen elfogták, majd kihallgatását követően – melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte – őrizetbe is vették – közölte a rendőrség.
Mindenkinek segített
„Róbert egy áldott jó ember volt, akin csak tudott, segített. Nagyon sok helyen dolgozott, többek között fémmunkákkal foglalkozott. Mindig a családja érdekét tartotta szem előtt” – mondta az áldozat veje a Borsnak.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Csalódott Sándorban
Róbert veje azt mondja, nagyon csalódott Sándorban. „Jó néhányszor találkoztunk, és nem gondoltam volna róla, hogy ilyen aljas tettre képes. Azt hittem, hogy rendes ember, de tévedtem. A rácsok mögött majd elgondolkodhat az élet értelmén”.
Összevesztek
A tragédia napján Róbert és Sándor valamin összekülönbözött, a szóváltást pedig tettlegesség követte. A vitát Sándor egy késsel zárta le. Róbert erősen vérezni kezdett és összerogyott. A történtekről az áldozat egyik közeli barátja is értesült, ezért azonnal a helyszínre sietett.
Próbálta életben tartani
„Percek alatt odaértem, és egy szörnyű látvány fogadott. Természetesen azonnal hívtam a mentőket. A megérkezésükig a diszpécser utasításait követve próbáltam a barátom életét megmenteni, de nem jártam sikerrel” – mondta Róbert barátja.
A kezei közt halt meg
„Hiába lélegeztettem a barátomat, hiába masszíroztam a szívét. Róbert tulajdonképpen a karjaim közt halt meg. Legalább 35 éve, a gyermekkorunk óta ismertem. A szülei már meghaltak, és mielőtt Sándort befogadta volna, egyedül élt”. Róbertet a két gyermeke és a testvérei gyászolják. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Itt történt a tragédia
Kiemelt kép: illusztráció