Ahogyan azt a Kékvillogó is megírta feltehetően az ejtőernyő – úgy tudni a fő és a tartalék ernyő is meghibásodott – hibája miatt földbe csapódott egy férfi péntek délután Székesfehérvár-Börgönd repülőtéren. A sérültet újraélesztették, de végül belehalt sérüléseibe.
Csoportos ugrás
A rendőrség szóvivője Szabó Imre elmondta, hogy csoportos ejtőernyős ugrást hajtottak végre, de Zoltán ernyője nem nyílt ki, ezért a segédernyővel próbált landolni, de lezuhant. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Nem élte túl
Az 50 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – írta a rendőrség. Az esetet büntetőeljárásban vizsgálják.
Itt történt
A Börgöndi repülőtér Székesfehérvár és Aba közigazgatási területén, Székesfehérvártól 10 km-re délre, Börgönd közelében helyezkedik el. Megnyitása óta számos repülőnapnak és más rendezvénynek adott otthont. Az utóbbi években az Albatrosz Repülő Egyesület üzemeltette, így motoros- és vitorlázórepülő oktatásra, repülőgép-tárolásra, valamint sárkányrepülésre is mód nyílt a repülőtéren – írja a Wikipedia.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Tapasztalt volt
A Tények a szörnyű eset kapcsán azt írja, hogy hiába nyíltak ki az ernyők, az áldozat pörögni kezdett a levegőbe, majd végül a földbe csapódott. A borzalmakat a társai végig nézték, egyikük elmondta, hogy a férfi az egyik legtapasztaltabb ejtőernyős volt, az országos szövetség elnökségi tagja.
A teljes riport itt nézhető vissza:
Nem az első ilyen eset
Korábban, itt a Kékvillogó oldalán is beszámoltunk, arról a fiatal magyar katonáról, aki áprilisban ejtőernyős gyakorlat során szenvedett súlyos sérüléseket, amikor hatalmas sebességgel a földbe csapódott.
Profi ugró volt
Gál Szabolcs főtörzsőrmester a Magyar Honvédség Ejtőernyős Válogatottjának volt a tagja, aki nemcsak tapasztalt ugró, de világbajnok is volt és több mint 5500 ugrással rendelkezett.
Áprilisban történt
Az egy hónappal ezelőtti gyakorlat során vélhetően kicsúszott a kezéből az ernyő kupolájának irányító zsinórja, ez okozhatta a tragédiát.
Több napig életben volt
A honvéd életéért napokon át küzdöttek az orvosok, megműtötték és több operáció is várt volna rá. A család és a szakemberek is bizakodóak voltak. Május 11-én azonban életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Május utolsó napján temetik
A búcsúztatójára május 31-én, Szolnokon a Tiszavirág Arénában kerül sor katonai tiszteletadással. A Magyar Honvédség arra kéri a gyászolókat, hogy kegyeletüket egy szál fehér virággal fejezzék ki – írják a közösségi oldalukon.
Kiemelt kép: Tények videorészlet