Meghökkentő, hogy egy milliárdos forgalmú cégnél, ahol van belső ellenőrzés, ahol az értékesítőknek van főnöke, ahol pénztárba kell befizetni az autók árát, ott egy értékesítő fél éven át le tud nyúlni 200 millió forintot, meglovasít 24 nagyértékű BMW-t és ez egy darabig senkinek sem tűnik fel.

Luxus BMW-k árát sikkasztotta el az értékesítő

A Budapesti 9. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki gépkocsi-értékesítő munkája közben százmilliókat sikkasztott. A vádirat szerint egy 27 éves férfi értékesítőként dolgozott egy gépjárműkereskedő cégnél. Sajtóinformációk szerint az eset a Wallis Könyves Kálmán körúti telephelyén történt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Áprilistól januárig 24 autó árát sikkasztotta el

Munkaköréből kifolyólag joga volt a gépkocsikat átadni a vevőknek, és tőlük a vételárat készpénzben átvenni, amit azonban köteles lett volna a házipénztárba vagy a cég bankszámlájára befizetni. A férfi 2019 áprilisa és 2020 januárja között úgy értékesített 24 járművet, hogy azok – összesen több mint 223 millió forintos – vételárát elsikkasztotta, megkárosítva így az értékesítő céget.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elkaszinózta a BMW-k árát

A személygépkocsikat az esetek többségében átírták a jóhiszemű vásárlók nevére, azonban a vádlott az átvett összegeket nem fizette be munkáltatójának, hanem azokból magának vásárolt autókat, nagy értékű műszaki cikkeket és ruhákat, valamint eljátszotta kaszinóban és online sportfogadáson.

Meghökkentek a cégnél

A 24.hu úgy tudja, hogy 2020 januárjában, amikor év eleji leltárt tartottak a Wallisnál a használt kocsik, döntően BMW-k ellenőrzésének eredménye sokkolta a cég munkatársait. A belső nyilvántartás szerint a meglévők mellett még 24 autónak kellett volna ott állnia a kerítéssel körbevett, sorompóval, kamerával és őrbódéval felszerelt parkolóban, csakhogy nyomuk sem volt.

A jóhiszemű vevőket átverték a Wallisnál

A vevők azt mondják, kifizették, átíratták a nevükre a kocsikat, amelyeket a rendőrség februárban lefoglalt, így ha történt visszaélés, az a Wallis belügye, nekik semmi közük hozzá, ezért kérik vissza a rendőrségtől az autójukat. A nyomozás arra jutott, hogy a kocsikat a vevők jóhiszeműen szerezték és fizették ki, az értékesítő munkatárs ugyanakkor az autókért kapott pénzt egyszerűen elsikkasztotta.

Nem értik hogyan nem tűnt fel ez senkinek a Wallisnál

A portál munkatársa több forrással is beszélt, az ő történetük kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, mégis hogy vihetett véghez egyedül egy közel fél éven át tartó sikkasztássorozatot valaki egy akkora cégnél, mint a Wallis úgy, hogy semmilyen belső kontroll nem jelzett a hosszú hónapok alatt, arról nem is beszélve, hogy az értékesítőnek volt felettese, aki eszerint semmit nem érzékelt a történtekből.

Az „ellopott” autót is a Wallisnál szerelték és ez sem tűnt fel nekik

Az egyik autótulajdonos például azt mondta a 24.hu-nak, amikor arról kérdezték, hogy, milyen körülmények közt vásárolta meg azt a használt BMW-t, amelyet aztán lefoglalt a rendőrség: „Egy újsághirdetés nyomán mentünk be a Wallishoz. Tízmillió forint alatti vétel volt, a foglalót a letartóztatott értékesítőnek adtam, oda az asztalára, a fennmaradót később a kasszába fizettem egy hölgynek. Nem adott róla papírt, mert az mondta, hogy Z.-nek nem kell. Az volt a mondás, hogy nem kell róla papír, mert benne lesz az adásvételiben. Megbíztam a Wallisban, úgy voltam vele, ott veszek kocsit, ahol kell. Végig ott voltak körülöttünk más wallisos kollégák is. Mi baj lehet? Aztán visszavittem a kocsit, mert voltak vele műszaki problémák. Meg is szerelték, ezt is Z. intézte. Akkor sem tűnt fel, hogy az autót, ahogy a cég állítja, a tudomásuk nélkül vitték el? Ott szerelték a tőlük korábban ellopott kocsit? Ez valami vicc?”

Magára költötte a pénzt

A Wallisnál történt sikkasztás tárgya még egy eset, amikor az értékesítő 8 millió forint vételárat úgy vett át egy gépkocsiért, hogy azt ígérte, hogy az ügyintézési határidő miatt egy hét múlva jelentkezik, azonban a vételárat ekkor is magára költötte, a gépkocsit pedig nem adta át.

Nagy értékű sikkasztás

A Budapesti 9. Kerületi Ügyészség a férfival szemben különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.

Börtönbe küldené az ügyészség

Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság az autóértékesítő férfit börtönre ítélje, és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a cég kártérítési igényét is bírálja el érdemben az elkövetési érték erejéig, valamint kötelezze a vádlottat a 7,5 millió forintot meghaladó bűnügyi költség viselésére is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Google/Kékvillogó-montázs