Se nem főzött, se nem takarított, de még az óvodába és az iskolába is részegen ment a gyerekeiért, akikkel egyébként semmit nem is foglalkozott. Most kiskorú veszélyeztetése miatt nyújtott be vádiratot a Komáromi Járási Ügyészség az anya ellen.
Öt gyerek
A vádirat szerint a nőnek öt gyermeke született, akiket a néhai férjével közös, Kisbérhez közeli családi házban neveltek. A házastársak ittas állapotban gyakran veszekedtek, előfordult, hogy a nő ittas állapotban ismeretlen helyre távozott. A szülői magatartás miatt 2019. júniusa és 2020. októbere között többször volt rendőri intézkedés náluk. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Sokat ivott
A nő italozása rendszeressé vált, gyakran egész nap alkoholt ivott. Eközben a gyermekek nevelési, felügyeleti és gondozási feladatait súlyosan elhanyagolta.
Nem gondoskodott róluk
A gyermekek részére nem főzött, a lakást nem takarította, élelmiszert nem vásárolt rendszeresen. Az öt éves gyermekéért az óvodába ittas állapotban ment, a két éves gyermekét nem látta el, az iskolás korú gyermekei nevelésével nem törődött, iskolai felszerelés, házi feladat hiányával nem foglalkozott.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Jött a gyámhatóság
A gyámhatóság a kiskorú gyermekek védelembe vételét rendelte el, az anyát a gyermekjóléti szolgálattal történő együttműködésre, mentálhigiénés szakemberrel való kapcsolatfelvételre, a túlzott alkoholfogyasztástól való tartózkodásra, betegségei kivizsgálása céljából orvosi, pszichológiai vizsgálat igénybevételére, az oktatási intézményekkel való kapcsolatfelvételre, a gyermekek tanulmányi eredményeinek figyelemmel kísérésére kötelezte.
Nem változott
Az anya az intézkedések ellenére nem változtatott a magatartásán. A nő a gyermekekkel 2020. augusztusának végén elköltözött Dunaalmásra, ahol alkoholista életvitelét folytatta, a gyermekei gondozását ugyancsak elmulasztotta.
Elvették a gyerekeket
A gyámhatóság 2020. október 6-án az öt gyermeket nevelőszülőnél, illetve gyermekotthonban helyezte el. Az anya életvitele, elhanyagoló magatartása a kiskorú sértettek testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.
Ez várhat rá
Az ügyészség indítványozta, hogy a Komáromi Járásbíróság a büntetlen nőt végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, valamint tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezheti, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: Illusztráció