Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség két mozdonyvezető ellen, mert az általuk vezetett vontató és személyvonat szabálytalan közlekedés miatt tavaly nyáron összeütközött a balatonfüredi vasútvonalon; a balesetben három utas megsérült.
Tolatásba kezdett
A Veszprém Vármegyei Főügyészség közleménye szerint az egyik mozdonyvezető 2022. július 11-én kora délután egy villany vontatójárművel a tiltó jelzés és a forgalmi szolgálattevő engedélye nélkül kezdett tolatásba a balatonfüredi vonalon. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Gyorsabban ment
Éppen akkor érkezett meg a Budapest felől Balatonfüredre tartó személyvonat, amelynek vezetője a szerelvénnyel óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozást figyelmen kívül hagyva 77 kilométer/órás sebességgel haladt.
Észlelték a bajt
Mindkét mozdonyvezető észlelte az azonos vágányon felé tartó másik mozdonyt, és próbálták elkerüli a balesetet. A tolató mozdony 27 éves vezetője abbahagyta a tolatást és az ellenkező irányba indult.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Összeütköztek
Míg a személyvonat 37 éves vezetője is hangjelzést adott és vészfékezett, ám a szerelvény ennek ellenére utolérte a tolatásból menekülőre váltó mozdonyt, és összeütköztek.
Hárman sérültek
Az ütközés következtében a személyvonat két utasa töréses, egy utasa könnyebb sérülést szenvedett. Az egyik sértett balesettel összefüggő sérüléséből súlyos egészségromlást jelentő kóros elváltozás alakult ki.
A baleset oka
A vádirat szerint a baleset egyrészt a szabálytalan tolatás, másrészt a személyvonat sebességtúllépése miatt következett be; a sebességkorlátozás betartása mellett a személyvonat vészfékezés nélkül is meg tudott volna állni és el tudta volna kerülni az ütközést.
Vádat emeltek
Az ügyészség a mozdonyvezetők ellen a vasúti közlekedés súlyos egészségromlást okozó veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat, és azt indítványozta, hogy a Veszprémi Járásbíróság szabjon ki rájuk pénzbüntetést és tiltsa el őket a vasúti járművezetéstől. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció