Közleményt adott ki „a szemünk előtt mélybe zuhanó” pszichiátriai ellátásról a Magyar Orvosi Kamara, amely egy fotóval is illusztrálta a drámai helyzetet. Azt írják, a szakma Orbán Viktornak is jelezte, hogy nagy a baj.
Aggasztó az öngyilkosságok száma
„A magyar pszichiátriai ellátás a szemünk előtt zuhan a mélybe” – írja közleményében a Magyar Orvosi Kamara. A kamara tájékoztatása szerint Magyarországon a ’80-as évek óta nem volt annyira aggasztó az öngyilkosságok száma, mint az elmúlt öt évben. „Négy évtizeden át – szinte folyamatosan – csökkentek a számok. 2019-ben azonban a csökkenés megállt. Hat óránként öngyilkos lesz egy honfitársunk.” A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Orbán Viktor felé is jelezték a bajt
A Magyar Orvosi Kamara szerint ennek okai között van a rossz irányú társadalmi folyamatok és a mentális egészségügy kritikus állapota. „A szakma legalább egy évtizede jelzi, a miniszterelnököt is elérve, hogy központi kormányzati beavatkozás nélkül a pszichiátria súlyos bajba kerül.”
A MOK fotója az egyik pszichiáátriáról

Szakemberhiány és korszerűtlen intézmények
A közlemény szerint egy-két EU-s projekten kívül érdemi fejlesztés nem volt, miközben az intézmények korszerűtlenek, a szakemberek és az orvosok hiányoznak, a pszichiátriára pedig másodrendű területként tekintenek. Emellett például „még egyetemi klinikákon is gyakorlat, hogy a betegeket rácsok mögé zárják”, a szakmai szempontokat mellőzik, máshol pedig „politikai lojalitás alapján, vagy egyenesen pályázat nélkül, jogszabályokat semmibe véve jelölnek ki vezetőket.”
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megkésett segítség
A MOK szerint emellett a háziorvosok nem kapnak ellátási jogosítványokat, a pszichoterápia hozzáférhetősége évtizedek óta nem javul, a gyermekek és kamaszok pedig nem kapnak időben segítséget. „A betegjogok rendszeresen sérülnek. Nem jutnak hozzá az állampolgárok az őket jog szerint megillető, független szakvizsgálathoz, a bíróságok eseti szakértőkkel próbálnak lavírozni egy túlterhelt, strukturálisan alulfinanszírozott rendszerben.”
Közegészségügyi krízis
A MOK számos alkalommal fordult a minisztériumhoz, de, mint írják, érdemi intézkedés nem történt. “Így néz ki egy közegészségügyi krízis”– írja a bejegyzés végén a MOK, hozzáfűzve, hogy a mellékelt fotón látható penészes fal „csak a dekoráció.”
Petíciót írtak az orvosok
A napokban írtunk arról, hogy két év alatt 15 szakorvos hagyta ott a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet, ezért a kórház pszichiátriai osztályain dolgozó orvosok most egy petícióban egyebek között azt is sürgetik, hogy két osztályt azonnal zárjanak be.
Márciusra veszélybe kerülhet az ellátás
A kórház vezetőségének és az Okfő főigazgatójának is átadott petíció aláírói között vannak osztályvezető főorvosok, szakorvosok és rezidensek is. A dokumentum szerint 2024. március 1. és 2026. január 20. között „15 szakmailag elismert, magasan kvalifikált pszichiáter szakorvos mondott fel, az utolsó negyedévben ez a felmondási hullám egyre intenzívebbé vált, ezáltal az orvosok létszáma kritikus érték alá csökkent”. Többen most is a felmondási idejüket töltik. A petíció szerint ha lejár a felmondási idejük, akkor „márciusra a betegek ellátása ellehetetlenül”. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

