Balesetet szenvedett egy halbiológiai vizsgálatot végző tudóscsoport kedden a Hortobágy-Berettyó főcsatorna püspökladányi szakaszán. A motoros gumicsónakban négyen ültek, miután az felborult, hárman ki tudtak úszni, a 25 éves Huttman Máténak viszont nyoma veszett. A Debreceni Tudományegyetem tudományos doktori fokozatra készülő hallgatóját azóta is nagy erőkkel keresik.
Egy kutatásban vett részt
A Püspökladányi Rendőrkapitányság a csónakbaleset napján rendelte el eltűnés miatt Huttman Máté körözését. A 26 éves kutató, első éves PHD hallgatóként vett részt abban a kutatásban, melyben a Debreceni Egyetem biológusai vízre szálltak a Berettyón. Máté fiatal kora ellenére nagy szaktekintélynek számít a halbiológusok között, legutóbb két emberi tevékenység által terhelt vízfolyás, a Sebes-Körös és a Holt-Sebes-Körös halfaunáját vizsgálta egy halközösség alapú ökológiai állapotminősítő kutatás keretében.
Halbiológiai vizsgálatokat végeztek
A Debreceni Egyetem közleménye szerint a doktori kutatásaihoz kapcsolódóan végeztek kedden halbiológiai vizsgálatot a Hortobágy-Berettyó főcsatorna ágotai vészelzáró zsilipének térségében az egyetem munkatársai. M. Tóth Ildikó sajtóközpont vezető szerint két PhD-hallgató, a Hidrobiológiai Tanszék oktatója a kutatási terület halászati társaságának képviselője felügyeletével hajózott a vízen, amikor egy örvény lerántotta a csónakjukat és az felborult.
Nem tudott kiúszni
Hárman ki tudtak úszni, de egy első éves PhD-hallgató elmerült a vízben, keresése jelenleg is folyamatban van. Az egyik, partra jutott egyetemi hallgatót kórházba kellett szállítani megfigyelésre, társa, Huttman Máté viszont elsodródott, nem tudott kiúszni ott, ahol társai partot értek a vészzsilip közelében. A gazdátlanul sodródó csónakot már a baleset hírére riasztott mentőegységek húzták ki a vízből, a negyedik utasát viszont azóta sem találják – írja a Blikk.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Huttman Mátét keresik

Szonárral is keresik
A baleset egy árvízi védmű, egy zsilip közelében levő örvény közelében történt. “Kedden este 9-ig kerestük, szonárral, lámpákkal, csáklyákkal, hatalmas volt az összefogás, horgászok, mentőegységek önkéntesei, tűzoltók, rendőrök, az egyetem munkatársai, mentőhelikopter is volt a helyszínen, hogy ha kell, azonnal segíthessenek. Sajnos nem vezetett eredményre a kutatás. Szerdán új erővel kezdtünk neki, sajnos továbbra sem találtuk meg Mátét” – mondta Cserepes Norbert Ernő, a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetség ügyvezető elnöke.
A rendőrség is keresi
Huttman Máté keresését a rendőrség közreműködésével a Hajdú-Bihar vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja, a hivatásos tűzoltók közül a püspökladányi és karcagi egységek érkeztek a területre, az önkéntesek közül a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület és két szabolcsi csapat; a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület, valamint Felső-Tiszavidéki Búvár- és Mentő Egyesület keresi az eltűnt doktoranduszt.
Eljárás indult
A Blikk információi szerint a csónak túl volt terhelve, nagyobb volt a súly a megengedettnél, az utasok nem viseltek mentőmellényt, több szabályt is megszegtek a csoport tagjai. Emiatt a rendőrség is eljárást indított az ügyben, Huttman Máté körözése mellett vízi közlekedés veszélyeztetése bűntett miatt indítottak büntető eljárást, egyelőre ismeretlen tettessel szemben, a rendőrség szakértők bevonása mellett vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
Kiemelt kép: illusztráció