Több, mint száz dunántúli önkormányzatot, illetve tucatnyi vállalkozást és magánszemélyt csapott be egy zalai férfi. A magát írónak, szerkesztőnek kiadó csaló turisztikai kiadványokat ígért ügyfeleinek. A férfi egyébként már csalások miatt többször volt büntetve.

Nem volt jövedelme

A Zala Megyei Főügyészég szóvivője, Pirger Csaba elmondta, hogy a 65 éves férfi 10 éve szabadult feltételes kedvezménnyel a börtönből. A szabadulása után nem volt rendszeres jövedelme és vagyona sem.

Csalásból éltek

A családja megélhetését továbbra is csalásokból biztosította. Könyvkiadóként, szerkesztőként vagy íróként bemutatkozva somogyi, zalai és Vas megyei önkormányzatoktól, cégektől és magánszemélyektől szerzett pénzt.

Elítélték korábban

A férfi Somogy megyei és Balaton-parti vállalkozásokat keresett fel 2011-ben és 2012-ben, azzal, hogy az általa készítendő Szépséges tájaink és Isteni étkeink című turisztikai és gasztronómiai kiadványokban pénzért megjelenési lehetőséget biztosít számukra. A kiadványok valójában sosem készültek el. Ezért a bíróság 3 és fél év szabadságvesztésre és több mint 3,6 millió forint vagyonelkobzásra ítélte.

Nem hagyta abba

A férfi azonban ezután is folytatta a csalássorozatot. 2013 és 2017 között a felesége ügyvezetése alatt álló kiadói Kft. tagjaként ajánlott Zala és Somogy megyei önkormányzatoknak bemutatkozási és megjelenési lehetőséget a Szépséges tájaink/Kis-Balaton, Déli-Pannonhát és Szépséges tájaink/Őrségtől a Mecsekig című könyvekben. A cég 2,8 milliós tartozást halmozott fel, ezenkívül a székhelyén sem volt megtalálható, így a cégbíróság elrendelte a kényszertörlését.

Törölték őt a nyilvántartásból

A férfi ezt követően adószámos magánszemélyként, valamint egyéni vállalkozóként folytatta csalássorozatát. Miután 2017-2019-ben nem nyújtott be adóbevallást, több, mint 1,1 millió forintos adótartozása miatt törölte őt a kormányhivatal az egyéni vállalkozók nyilvántartásából.

Sokakat átvert

Ekkoriban már jelentősen eladósodott. Ebben az időszakban 130 Vas, Somogy és Zala megyei, főleg kistelepülésű önkormányzatokat, és néhány szálláshelyet, borászatot üzemeltető és turisztikai szolgáltatást nyújtó vállalkozást keresett meg, hogy a nem is létező PelsoLibri Kiadó nevében kiadványokra előleget vegyen fel.

Felszívódott a csaló

Az átvert intézmények és személyek 24 ezer és 280 ezer forint közötti összegeket fizettek a férfinak. A kiadványok ekkor sem készültek el. A sértettek pedig már nem tudták elérni a csalót.

Megpróbálta eladni

A férfi még 2017-ben 3 kiadvány nyomtatását is megrendelte egy szekszárdi vállalkozótól, azonban már a 6,3 milliós nyomdai munkát sem fizette ki. Csak többszöri felszólításra fizetett 4,8 millió forintot, de a könyveket el sem vitte a nyomdából. A meglévő kiadványokat aztán a 3 megye önkormányzatainak, valamint turizmussal foglalkozó magánszemélyeknek és vállalkozásoknak próbálta eladni.

Jelentős károkat okozott

A férfi ellen a Lenti Járási Ügyészség emelt vádat, mert üzletszerűen elkövetett csalárd tevékenységével 130 települési önkormányzatnak, hat vállalkozásnak és kilenc magánszemélynek összesen 11,4 millió forint kárt okozott.

Kiemelt kép: illusztráció