Kuruzslás és csalás miatt büntettek meg egy pécsi férfit. A nyomozás során kiderült, hogy egyszer orvosként, máskor ügyvédként csalt ki pénzt a helyiektől. A „leleményes” csaló először a kozmetikusának hazudta azt, hogy nőgyógyász. Felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, illetve kezeli, mert könnyen előfordulhat, hogy beteg. Áldozata sokáig hitt neki.
Semmilyen végzettsége nem volt
Nőgyógyásznak adta ki magát egy férfi Pécsen. A csaló nem rendelkezett semmilyen orvosi végzettséggel, hároméves szakiskolát végzett, majd ezt követően szociális gondozó és betegápoló bizonyítványt szerzett. . A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Hazudott a kozmetikusának
A csalássorozat még 2021-ben kezdődött. A férfi először a kozmetikusának hazudta azt, hogy nőgyógyász. A nő munka közben rosszul lett, az ott tartózkodó férfi pedig kapott az alkalmon, és felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, illetve kezeli, mert könnyen előfordulhat, hogy nőgyógyászati problémája van.
Többször is megvizsgálta
A csaló ezután többször is megvizsgálta a kozmetikust a lakásán vagy a nő munkahelyén, sőt kenetet is vett tőle. A nő annyira elégedett volt, hogy az egyik ismerősének is ajánlotta az „orvost”, aki gyermeket tervezett a párjával.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Gyanakodni kezdtek
A csaló a pár mindkét tagját több alkalommal megvizsgálta, mintát és kenetet véve tőlük. A pár női tagja kezdett először gyanakodni, ezért feljelentést tett a rendőrségen.
Ügyvédnek adta ki magát
Ezzel párhuzamosan a férfi egy társkeresős ismerkedés közben ugyanazon az álnéven mutatkozott be, ekkor viszont már ügyvédnek adta ki magát. A későbbiekben többször találkozott a nővel, a neten is folyamatosan kapcsolatban álltak, különböző profilok alatt tévedésbe ejtette őt.
Mellébeszélés
Először ügyvédként azt állította, hogy felesége autóbalesetet szenvedett, majd meghalt. Aztán saját betegségeire és más családtagjai halálára hivatkozott.
12 milliót csalt ki tőle
Egy idő után egy másik fiktív néven vette fel a kapcsolatot a naiv nővel, akinek azt mondta, hogy az ügyvéd, akivel addig tartotta a kapcsolatot, meghalt, viszont minden vagyonát rá hagyta. Végül közel 12 millió forintot sikerült kicsalnia tőle.
Két év börtönt kapott
A Pécsi Járásbíróság június 6-án tartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével a csaló férfit kuruzslás és folytatólagosan elkövetett csalás miatt két év börtönre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá közel 900 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte – írta meg a Bors. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció