Ihász Sándor azt hangoztatta, nem követett el semmilyen bűncselekményt akkor, amikor a médiavállalkozótólvette több hanganyag leiratát, majd azt a fiókjába tette. A gyilkossági vádról pedig a bíróságnak kell döntenie.

Nem érzi úgy, hogy szégyellnie kellene magát

„Az én lelkiismeretem tiszta és az eljárás miatt nem nekem kellene szégyenkeznem” – jelentette ki a korábbi fővárosi (majd később fellebviteli) főügyész a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Íróasztalba süllyesztett iratok

A lap azt követően kereste meg Ihász Sándort, hogy a férfit a Fenyő-ügy egyik elrejtett bizonyítékával összefüggésben, nem jogerősen hivatali visszaélés miatt bűnösnek mondta ki a bíróság. Az ítélet szerint pár évvel ezelőtt – régi ismertségére való tekintettel – hivatalában fogadta Gyárfás Tamást, aki a segítségét kérte.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Megtartotta, holott át kellett volna adni a rendőrségnek

Ekkor megkapta a médiavállalkozótól egy olyan hanganyag leiratának a részletét, amelyet a vád szerint át kellett volna adni a nyomozóhatóságoknak. Ehelyett azonban eltette fiókjába. Ezért felfüggesztett szabadságvesztést kapott első fokon.

Nincs mit megbánnia

Ihász Sándor azt hangoztatta, semmilyen jogsértést nem követett el, ráadásul a bírónő szakmailag nem értette meg ezt az ügyet, de a személyemmel sem tudott mit kezdeni. „Én nyugodtan alszom és nincs mit megbánnom. Ha az eljárásban részt vett embereknek lenne lelkiismeretük, az szerintem lyukat furdalna az oldalukra” – vélekedett.

Baráti tanácsokat adott

Kijelentette, az ő ügye szempontjából nem az a lényeg, hogy ki kinek mit adott át, hanem az, hogy Gyárfás, mint a fenyegetés sértettje részletesen beszámolt az irat tartalmáról a hatóságnak. Megjegyezte, nem azzal a szándékkal és céllal adott alternatív lehetőségeket tartalmazó baráti tanácsot Gyárfásnak, illetve vette át tőle a leiratot, hogy az ellene esetlegesen indítható eljárást megakadályozza.

Rábízta a döntést

Nyomatékosította, nem akarta lebeszélni Gyárfást a feljelentésről, hanem tájékoztatta a lehetőségekről és annak következményeiről, végül azt mondta, neki kell döntenie. Továbbá pont én tanácsoltam neki, hogy informálisan vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel. Nem gondolja, hogy a logika pont fordítottan igaz? – tette fel a kérdést.

Szóba került a Fenyő-gyilkosság is

Hozzáfűzte, ha el akarta volna titkolni a leiratot, akkor azt nyilván nem a nyitott és bárki által hozzáférhető polcon tartja. Kitért arra is, hogy a köztük lévő beszélgetésekben a Fenyő-ügy mindig csak az aktuálisan megjelent sajtóbeli tudósítások okán olyan szinten került szóba, hogy az azzal kapcsolatos alaptalan sajtótalálgatások és a valótlan vádak mennyire megviselik Gyárfás Tamást és családját.

Nem gondolja, hogy ő lenne a felbújtó

Ihász Sándor nem tudja eldönteni, hogy Gyárfás Tamás ártatlan-e, ezt a bíróságnak kell megítélnie. Számomra semmi olyan benyomás vagy arra utaló körülmény nem volt soha, ami bűnösségét igazolná. Emberi vonatkozásban, barátként, soha semmilyen módon nem utalt rá, hogy neki Fenyő János megöléséhez köze lenne – idézte fel.

Nincsen köze hozzá

Beszéltünk sokat arról, hogy ezek az alaptalan találgatások végigkísérik és megkeserítik az életét. Emberileg neki ez rendkívül megalázó helyzet volt és ma is az. Saját emberismeretemre tudok csak hagyatkozni: szerintem neki nincs köze ehhez a bűncselekményhez – vélekedett.

Gyárfást felháborította Ihász elítélése

A korábbi főügyész megjegyezte, szándékosan nem találkoztak az ellenük indított eljárásuk kezdete óta, mert nem akartak okot adni az esetleges újabb támadásoknak, de a kapcsolat nem szakadt meg. Az ítélet után is üzent: őt is felháborította és megdöbbentette a bíróság döntése. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünk forrása: ATV.)