A 48 éves vasi férfi két nappal korábban már járt azon a helyszínen, ahol péntek délelőtt elütötte a vonat. Valószínűleg akkor mérhette fel a terepet. Idén a sárvári eset már a 9. vasúti gázolás az országban. Január 2-án például egy nap alatt 3 embert gázolt el a vonat.

Gázolt a vonat

Amint arról beszámoltunk, péntek délelőtt halálra gázolt a vonat egy embert Sárváron. A 48 éves férfi a Celldömölkről Szombathelyre tartó vonat elé állt. A szerelvény pedig elütötte és férfi azonnal életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szándékosan lépett a vonat elé

A baleset után kiderült, hogy nem véletlenül gázolta el a vonat a gyalogost. A férfi szándékosan meg akart halni. Autójával leparkolt nem messze a sínektől, majd odasétált és megvárta, míg jön a vonat. Az első ülésen egy pár kesztyű alatt egy boríték volt, annak tartalmáról a 112press egyelőre nem tud semmit.

 

Terepszemlét tartott

A sínektől nem messze élő helyi lakos azt mondta a 112pressnek, hogy a férfi 2 nappal ezelőtt már jár a helyszínen, ő megismerte az autóját és a férfit is látásból. Minden bizonnyal terepszemlét tartott, vagy akkor még nem állt készen arra, amit később véghez vitt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ezzel az autóval érkezett a helyszínre a férfi

Forrás: 112press

Látásból ismerte a férfit

„A benzinkúton kapucsinózás közben többször váltottunk egy-egy szót, azért is figyeltem fel az autójára 2 nappal ezelőtt. Ugyanitt parkolt le, elment a sínek felé, majd visszajött. Ezt a rendőröknek is elmondta” – mondta az utcában élő férfi.

Nemrég vált el

A 48 éves férfi nemrég vált el. A Sárvár közelében élt egyedül, legközelebbi hozzátartozója Ausztriában vállalt munkát, így vele nem tudta megosztani a problémáját. Az öngyilkosságot elkövető férfi az autóját a közelben hagyta, a Tilosalja utcában, bekapcsolt világítással.

150-en utaztak a vonaton

A személyvonaton 150-nél több ember utazott. A sárvári hivatásos tűzoltók segítettek az utasoknak biztonságosan átszállni a vonatpótló buszra. Sárvár és Porpác között pótlóbuszok közlekedtek, az érintett szakaszon ezért jelentősen hosszabb idő alatt jutottak el úticéljukig az utasok. A Budapestre tartó Bakony InterCity is jelentős késéssel közlekedett.

A szemtanúkat is megviseli a gázolás

Egy gázolásnál a mozdonyvezetőnek esélye sincs megállítani a szerelvényt, de végig kell néznie, ahogy az általa vezetett vontatójármű elüt egy embert. A munkába, iskolába, vizsgára vagy egyszerűen hazafelé tartó embereket is sokkolhatja a látvány, amikor leszállítják őket a szerelvényről, vagy csak maga az a tudat is, hogy egy ember maradványait rejtik a sín környezetében leterített fekete zsákok.

Le akart ugrani a tizedikről

Péntek délelőtt, éppen a gázolás helyszíni szemléjének ideje alatt újabb jelzés érkezett Sárvárról, a Laktanya utcából, ahol egy tízemeletesről akart leugrani egy 28 éves férfi, szerelmi bánat miatt. Az elkeseredett emberrel egy járőrpáros kezdett beszélgetni és egy idő után a férfi letett az öngyilkosságról. Őt az időközben kiérkezett mentőautóhoz kísérték.

Van segítség!

Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kieemlt kép: ez a vonat ütötte el a férfit – Forrás: 112press