Másfél évvel ezelőtt gázoltak halálra egy 13 éves kislányt Kistarcsán. Dorka éppen edzésre tartott, amikor elütötte egy autó. A Gödöllői Járásbíróságon szerdán tárgyalják az ügyet. A gyászoló édesanya azt mondja, a sofőr azzal védekezik, hogy elvakította a nap.

Elgázoltak egy kislányt

2019 decemberében, a Pest megyei Kistarcsán élő Dorka az iskola után edzésre ment, amikor halálra gázolta egy autó. A balesetnek több szemtanúja is volt. Ők is megerősítették, hogy a lány szabályosan közlekedett. Az ütközés következtében Dorka több métert repült, majd az aszfaltnak csapódott.

Itt történt az eset

Egy TEK-es is volt a helyszínen

„A sógornőm azonnal odaszaladt, majd megkezdte az újraélesztését. Közben az autójából kipattant egy fiatalember, ő is csatlakozott hozzá. Később megtudtam, hogy szabadnapos TEK-es, ahogy a mentős is szolgálaton kívül volt, aki szintén segíteni próbált” – mondta a baleset után egy szemtanú.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Sokkot kapott az édesanya

Az életmentés közben megszólalt Dorka telefonja, valaki felvette, majd mondta, hogy azonnal értesítsék az édesanyját, mert nagyon nagy a baj. A közelben dolgozó nő pillanatok alatt odaért, a látottaktól szinte sokkot kapott. A helyszínen lévők beszámolója szerint nem is bírt odanézni, kezét a szeme elé tette.

Többször újraélesztették

A gyermek életéért folytatott küzdelmük sikerrel járt, mire a mentők megérkeztek, már újra lélegzett. A mentőben még egyszer újra kellett éleszteni Dorkát, a kórházban azonban a szervezete feladta a harcot.

Ma kezdődik a tárgyalás

A gázolás ügyét ma tárgyalják a Gödöllői Járásbíróságon. Az édesanya azt mondta, hogy olyan vád is érte a 13 éves lányát, hogy a piros lámpán ment át. De szerinte ez nem igaz. „Ez egyszerűen hazugság. Az iskolában is külön tanulta a KRESZ-t, és nagyon megbízható, körültekintő volt”.

Meg akarja védeni a lányát

„Ha ez lesz életem utolsó napja, akkor is elmegyek. Egyszerűen látnom kell ezt az embert! Ami a leginkább hajt, hogy megvédjem a kislányom becsületét, ha ő már ezt nem tudja megtenni. Ez a minimum, amit a gyerekem megérdemel. Ha jól tudom, a gázoló azzal védekezik, hogy a nap elvakította” – mondta a kistarcsai asszony.

Dorkát édesanyja nevelte

„Nekem ő volt az egyetlen gyermekem, egyedül neveltem, vagyis az édesanyámmal együtt éltünk hármasban. Mi tényleg a mindenséget jelentettük egymás számára. Azt hittem, belehalok, amikor megtudtam, mi történt vele. Azóta se éjjelem, se nappalom, egyszerűen nincs értelme az életemnek. A munkába temetkezem, megpróbálom úgy lefárasztani magam, hogy a fáradtságtól beájuljak az ágyba” – mondta a Blikknek a gyászoló édesanya.

Felajánlották szerveit

„Sajnos, Dorkám annyira megsérült, hogy nem igazán volt esélye a túlélésre. Az édesapjával úgy döntöttünk, a szerveit felajánljuk, hogy legalább másokon segítsünk. Három szervét is sikerült átültetni.”

3 életet mentett meg

Szilvia arról is beszélt, hogy nagyon szeretné tudni, kiben élnek kislánya szervei, de azzal tisztában van, hogy ez nem lehetséges. Jó érzéssel tölti el, ha arra gondol, hogy három életet mentett meg a lánya.

Kiemelt kép: