Ha megnéznénk a bútoráruházak vásárlási listáját, azt tapasztalnánk, hogy a legtöbb ember a sarokkanapékat választja, ha a nappali berendezéséről van szó. Ez nem véletlen, hiszen ezek a modellek nemcsak mutatósak, hanem nagyon praktikusak is.

Az is mellettük szól, hogy nagyon sokféle kivitelben kaphatók. A VIP Kanapé L alakú kanapéi között is találunk olyat, amelynek állítható a fejtámlája vagy éppen LED-es megvilágítás is van az ülőfelület alatt. Sőt! Motoros relax funkcióval ellátott darabokat is kínálnak. Nézzük is, melyek a legtrendibb modellek!

Az L alakú kanapék előnye

Ahány ház, annyiféle nappali. Van, ahol csak kisebb alapterület áll rendelkezésre, van, ahol ez egy igen tágasabb szoba. A legjobb ülőalkalmatosság megválasztása ide azért is fontos, mert sok más bútornak, kiegészítőnek is helyet kell még kapnia itt: lehet, hogy kell majd egy fotel is az olvasósarokba, bizonyára áll majd bent egy tévészekrény is. Gyakori, hogy egy kisebb asztalt is tesznek a nappalibútor elé.

Az L alakú sarokgarnitúra mellett ezek a kiegészítők is elférnek, és jól is mutatnak együtt. Az is előnye ennek a fajta bútornak, hogy többen is le tudnak rá ülni, beszélgetéshez ideális, de tévénézéshez és társasjátékozáshoz is.

Amennyiben pedig ágyazható verziót választunk, a vendégek elaltatása sem jelent majd gondot, nem kell felfújható matracon tölteniük az éjszakát.

Már csak az a kérdés, milyen színű, stílusú, formájú sarokkanapét válasszunk, és mekkora méretben. Természetesen vegyük figyelembe a nappali adottságait: határozzuk meg, melyik az a stílus, amelyik nekünk tetszik, ez alapján már a szín és a forma is eldől.

Inspirációként bemutatunk néhány modellt a VIP Kanapé webáruház kínálatából, amelyek a legújabb divat szerint készültek.

Divatos L alakú kanapék

Az Olimpia sarokgarnitúrát olyan nappalikba ajánljuk, ahol kisebb a hely. Dupla rugózású ülőfelülete van, amely rendkívül kényelmessé teszi. Nagy előnye, hogy van ágyneműtartója is, ágyazható, vendégágyként is ideális tehát.

A Granada L alakú kanapé kissé nagyobb: 160 X 230-as fekvőfelülete van. Szintén rendelkezik ágyneműtartóval. Polgári és modern stílusú nappaliba is tehető. Azért a vásárlók kedvence, mert jobbos és balos kivitelben is kapható, és utólag is átszerelhető.

A Gucci sarokkanapé kecses lábai miatt emelkedik ki a többi bútor közül: egy romantikus nappaliban tudjuk elképzelni. Díszpárnák is járnak hozzá, pótágyként ez is elég kényelmes lehet.

Végezetül a Loretta kis sarok kanapé ajánljuk mindenki figyelmébe: ez egy magyar gyártású termék, többféle méretben is kérhető. Kiegészíthető puffal és fotellel is.

A luxus érzetét keltik a motoros relax funkciós és LED-es sarokkanapék

Aki igazi különlegességre vágyik, annak egy LED-es világítású sarokülőt érdemes beszereznie, ilyen például az Aleska LED-es sarokgarnitúra. Nagyon fiatalos darab, és elég széles a fekvőfelülete is.

A motoros relax sarokgarnitúrák valóban a legkényelmesebb darabok: ezekből is jó pár elérhető a fent említett bútoráruházban.


Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a vipkanape.hu oldalt működtető cég.