Csütörtök délután négy autó ütközött az M51-es autóúton, amelyet emiatt több órára le kellett zárni. Öt embert szállítottak kórházba, az egyik sofőrt súlyos sérülésekkel. A teljes útlezárás miatt az autósok több órát álltak egyhelyben, voltak, akik megfordultak és elindultak visszafelé az első lehajtóig. Tudósításunkban láthatják a helyszínen készült fotókat.
Egy koccanással kezdődött
Az M5-ös felé haladtak a járművek, amikor eddig ismeretlen okból egy Suzuki WagonR a belső sávban haladó Ford Focus kombival koccant, majd fékezés nélkül a Ford előtt közlekedő Skoda Superb kombiba rohant. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Négyes karambol lett a vége
A nagy erejű becsapódás következtében a Skoda az előtte haladó Volvo hátuljának ütközött, a Suzuki pedig keresztbe fordult a külső sávban, így a négy autó teljesen elzárta a két haladó sávot.
Öt embert vittek kórházba
A helyszínre több mentőautót riasztottak, melyek végül öt személyt szállítottak kórházba: a Suzuki sofőrjét súlyos sérülésekkel, noha használta a biztonsági övét, három utasát, valamint a Skoda vezetőjét pedig könnyebb sérülésekkel.
Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Hatalmas torlódás alakult ki
A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak, akik három járművet áramtalanítottak. A teljes útlezárás miatt a környező utakon hatalmas torlódás alakult ki, az autósok több órát álltak egyhelyben, de sokan megfordultak és szembementek a forgalommal az első lehajtóig. A helyzetet nehezítette, hogy az M0-son már a baleset előtt több kilométeres torlódás alakult ki egy műszaki hibás kamion miatt. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/GK

