Felkutatták az érdi nyomozók azt a 36 éves férfit, aki hónapokon át, az erőszaktól sem visszariadva zaklatta a párjelöltjét, legalábbis a gyanús szerint.

Rettegett a nő

Az esetről a police.hu számolt be, azt írják: egy rettegő, kétségbe esett nő fordult segítségért a rendőrséghez 2021. október 8-án, majd elmesélte történetét: idén márciusban megismerkedett egy férfivel, aki azóta folyamatosan, hol telefonon, hol személyesen zaklatja. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A munkahelyénél várta

Napi rendszerességgel várt rá munkahelyénél, lakásánál, az sem tántorította el, hogy az áldozat 2021 májusában egy, a férfi számára ismeretlen helyre költözött. A 36 éves, szinte rögeszmésen ragaszkodó férfi azonban továbbra is zaklatta, fenyegette, erőszakoskodott vele.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ez is érdekelhet:

A kocsiba tuszkolta

Előfordult, hogy munka után megvárta és a kocsijába tuszkolta. A nő próbált menekülni, T. Róbert azonban nem hagyta, kezénél és ruhájánál fogva rángatta és húzta vissza az autóba. A kocsival aztán hol a budapesti, hol a budaörsi lakására vitte, ahol molesztálta, simogatta, fogdosta és akarata ellenére közösült a nővel.

Videón az elfogás:

Őrizetbe vették

Az érdi nyomozók a bejelentést hallva megindultak a férfi lehetséges lakcímeire, budapesti lakásáról állították elő, majd gyanúsítása és kihallgatása után őrizetbe vették.  T. Róbert a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, állítása szerint a nővel szeretik egymást, és nem is érti, miért történik vele ez az egész.

FRISS!

Eljárás folyik

Az Érdi Rendőrkapitányság szexuális erőszak, személyi szabadság megsértésének bűntettének, valamint zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A rendőrök kezdeményezték az őrizetbe vett T. Róbert letartóztatását, a bíróság 2021. október 12-én helyet adott az ügyészi indítványnak és elrendelte személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Az elfogás – Forrás: police.hu videorészlet