A Kiskunhalasi Járási Ügyészség járművezetés tiltott átengedésének vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 februárjában egy Kiskunhalas környéki településen megengedte a 10 éves lányának, hogy autót vezessen.

Be sem volt kötve

A lány biztonsági öve sem volt bekötve és az autóban ült a 11 éves bátyja is – közölték az ügyészség szerdán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

2020 februárjában történt

A vádirat szerint a férfi 2020. február 23-án délután egy Kiskunhalas környéki település belterületén egy személyautó vezetését átengedte a tízéves lánya részére, aki a koránál fogva alkalmatlan a járművezetésre. Az autót a vádlott indította be, majd a lánya vezette önállóan mintegy 200 méteren át, eközben a vádlott az „anyósülésen” ült.

FRISS!

Kamiont került ki

A lány biztonsági öve sem volt bekötve és vezetés közben egy parkoló kamiont is ki kellett kerülnie a gépkocsival. Az egészet végignézte a lány 11 éves bátyja is, aki a hátsó ülésen ült. A lány vezetését az apa a telefonjával felvette.

Közösségi oldalon is közzétette

A felvételt közzétette egy internetes közösségi portálon és az elvált feleségének is elküldte.

Kiskorú veszélyeztetése

Az apa azzal, hogy az autó vezetését átengedte a koránál fogva járművezetésre alkalmatlan lány részére, amit a szintén kiskorú bátyja is látott, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegte és veszélyeztette mindkét gyermeke testi és erkölcsi fejlődését – írta az ügyészség.

Az esetről videó is készült:

Ez várhat az apára

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség járművezetés tiltott átengedésének vétségén kívül 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön, valamint foglalkozástól és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Videorészlet – Forrás: YouTube