Három és fél év helyett négy év három hónap fogházat kapott Á. János, aki 2019-ben vadászpuskával akarta lelőni korábbi élettársát a kecskeméti Alföld Áruházban. A férfi korábban bántalmazta Zsuzsannát, miután a nő elhagyta őt, zaklatni kezdte volt élettársát.
Lövöldözés Kecskeméten
2019. július 24-én rendőrök lepték el és zárták le Kecskeméten, az Alföld Áruház előtti Deák Ferenc teret, valamint a mögötte található parkolót. Az áruház egyik boltjában lövés dördült el, a rendőrök valakit elfogtak és bilincsben vitték el. A férfi ki akarta végezni volt szerelmét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
20 évig éltek együtt
Később kiderült, hogy a 76 éves Á. János és a nála 34 évvel fiatalabb nő, Zsuzsanna több mint húsz évig éltek élettársi kapcsolatban, egy közös gyermekük is született. A férfi nem tűrte az ellentmondást, erősen korlátozta a nőt, lelkileg és fizikailag is bántalmazta, emiatt megromlott a kapcsolatuk, Zsuzsanna elköltözött.
A szakítás után zaklatta Zsuzsát
A férfi azonban nem tudott belenyugodni a szakításba, zaklatni kezdte volt élettársát, több mint háromszázszor felhívta, naponta bement a nő munkahelyére, az Alföld Áruházban lévő bioboltba, és trágár szavakkal szidalmazta exét.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Előre kitervelt mindent
Zsuzsanna emiatt biztonsági őröket is fogadott. Miután a nőnek új barátja lett, Á. János elhatározta, hogy a boltjában megöli volt élettársát, az ügyészség szerint előre kitervelt mindent.
Fegyverrel ment a bioboltba
2019. július 24-én délután egy lefűrészelt csövű, megtöltött sörétes vadászpuskát vitt magával papír táskába rejtve az áruházba. A bioboltnál távozásra szólította fel a biztonsági őrt, a fegyvert pedig a volt élettársára irányította és közölte vele, hogy megöli.
Közbelépett a biztonsági őr
A gyilkosságot a biztonsági őr akadályozta meg, aki elkapta a vádlott fegyverének csövét és földre vitte a támadót. A dulakodás során a puska egyszer elsült, a lövedékek az üzlethelyiség egyik polcába csapódtak, személyi sérülést nem okoztak. Végül az őrnek sikerült a fegyvert kicsavarnia a vádlott kezéből, majd lenyomva tartotta a támadót a rendőrök kiérkezéséig.
Elítélték a támadót
Á. Jánost tavaly decemberben 3 év 6 hónap fogházra ítélte a Kecskeméti Törvényszék. Emberölés előkészületében, zaklatásban és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben mondták ki bűnösnek. A főügyészség súlyosabb büntetés kiszabása érdekében, a vádlott pedig felmentésért fellebbezett – írja a baon.hu.
Szigorított a bíróság
A jogerős ítéletet szerdán hozta meg a Szegedi Ítélőtábla, és 4 év 3 hónap fogházra súlyosította a büntetést. Az indoklás szerint az összes körülményre figyelemmel a törvényszék által kiszabott szabadságvesztés időtartama „eltúlzottan enyhe”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: helyszínelés a kecskeméti áruházban a lövöldözés után – Forrás: RTL klub