Vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy volt lelkésszel szemben, mert nemi kapcsolatot folytatott a hittan csoportjába, illetve az általa vezetett ifjúsági közösségbe járó kiskorú fiúkkal. A férfit többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett nemi visszaélés miatt állítják bíróság elé. A 24.hu úgy tudja, hogy a négy áldozat közül kettő, még csak 13 éves volt a bűncselekmény elkövetésekor.

Fiatalokat oktatott

A férfi a Bács-Kiskun vármegyei szolgálata során aktívan bekapcsolódott az egyház ifjúsági közösségi életébe, és több csoport szervezője volt. A tinik rendszeres látogatói voltak a plébánián kialakított közösségi térnek.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Pénzelte a fiúkat

A férfi hittant tanított, a szertartásokon pedig segítőként foglalkoztatott, illetőleg anyagilag is támogatott több vele kapcsolatban lévő kiskorút. A volt lelkész több fiút is pénzzel, illetve élelmiszerekkel és ajándékokkal támogatott, miután megismerte a családi és anyagi körülményeiket.

 

Találkozókat szervezett

A juttatásokból viszont csak akkor kaptak, ha látogatták a plébániát.  A férfi a fiúgyermekekkel a közösségi levelezési oldalon is kapcsolatban állt, ahol bizalmasan becézgette őket, és találkozásokat sürgetett velük.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Eltűrték a mocskos cselekményeket

A férfi 2019. és 2022. között négy kiskorúval – ketten közülük tizennégy év alattiak voltak – végzett nemi cselekményt. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló kiskorúak zavarukban eltűrték a vádlott cselekményét – közölte az ügyész.

Felmentették és őrizetbe vették

A lelkészt a történtek után felmentették az egyházi szolgálat alól, és őrizetbe vették. Az ügyész elmondta azt is, hogy a terhelt tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség hat év börtönt kért a volt lelkészre előkészítő ülésen történő beismerés esetére, azzal, hogy végleg tiltsák el minden olyan foglalkozástól, és tevékenységtől, amely során 18 év alatti személlyel kapcsolatba kerülhetne.

Pedofilbotrány a görög katolikusoknál

2024 februárjában vádat emelt az ügyészség a Debreceni Járásbíróságon a Hajdúdorogi Főegyházmegye egyik áldozópapja ellen. Az ügyet 2023 áprilisában a 444  tárta fel.  A görögkatolikus papot, Sz. atyát három gyerek is molesztálással vádolta. A pap főnöke, Kocsis Fülöp metropolita, hajdúdorogi érsek viszont még egy évvel ezelőtt is meg volt róla győződve, hogy minden vád koholt.

Misén kérte számon a papot az édesanya

Sz. atya több lányt molesztált a kollégiumban és a hittanon. Végül egy anyuka figyelt fel lánya furcsa viselkedésére, illetve arra, hogy a gyerek többször, ajándék édességgel tér haza. Az asszony nem tűrte, hogy lányát molesztálja az atya, mise közben állt fel és a templomban, a hívek szeme láttára kérte számon a papot. Az elképesztő történetről szóló cikkünket, ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: illusztráció