Letartóztattak két fiatalt, akik január 7-én hajnalban levetkőztettek, megaláztak, megvertek és kiraboltak egy hajléktalant Pécsen. A szerencsétlen férfi öngyújtóját is ellopták, a maradék pénzét pedig elitták a legközelebbi kocsmában.

Pénzt követeltek tőle

A támadás áldozatául esett férfi egy korábbi munkabalesetben maradandó sérülést szenvedett. Január 7-én hajnalban enyhén ittasan aludt Pécs egyik füves részén. Ekkor ment oda hozzá a két részeg fiatal, akik felébresztették és kérdőre vonták, miért alszik ott, majd pénzt követeltek tőle.

Levetkőztették a férfit

A férfi azt mondta, nincs pénze. A két fiatal ezután kiüríttette vele a zsebeit, majd levetették vele a nadrágját, amit az egyik fiatal átkutatott. Közben többször megrúgták, majd levetették vele a kabátjait és a melegítőfelsőjét is, emellett folyamatosan sértegették és fenyegették.

 

Az öngyújtóját is ellopták

A férfi ruháiból 3 ezer forint került elő, amit a két fiatal elvett. Egyikük elrakta a férfi öngyújtóját is, ami a melegítőjéből került elő.De még ekkor sem hagyták békén az embert.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Rettenetesen megalázták

Tovább fenyegették, és arra kényszerítették, hogy teljesen meztelenre vetkőzzön, hiába mondta a férfi nekik, hogy nagyon fázik. A két részeg fiatal ezután utasításokat adott a férfinak, hogy hogyan táncoljon az utcán, majd kezükből kellett megenni különböző földről felszedett magokat.

Meg is verték

Ezután ököllel ütlegelték, rugdosták annyira, hogy a férfi koponyazúzódást szenvedett. A két fiatal a hajléktalantól elrabolt pénzből aztán egy közeli boltban sört vett, és folytatta az ivást.

Letartóztatták őket

A Pécsi Járásbíróság január 9-én rendelte el a két férfi letartóztatását egy hónapra. Bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással gyanúsítják őket. A gyanúsítottak büntetlen előéletűek, azonban egyikükkel szemben más büntetőeljárás is folyamatban van.

Tudomásul vették az ítéletet

Az ügyész, a gyanúsítottak és egyikük védője a bíróság határozatát tudomásul vette. A másik gyanúsított védőjének – aki az ülésen nem jelent meg –, az üléstől számított három napja van a fellebbezés bejelentésére.

Kiemelt kép: illusztráció