Csaknem négy hónapja körözik azt a gyáli férfit, aki 2019-ben olyan súlyosan bántalmazta az egyik dohánybolt előtt ismerősét, hogy az akár meg is halhatott volna. Horváth István Gyulát 6 év börtönre ítélték, ahová nem vonult be. A férfi az ítélet után eltűnt, családja azt állítja, másfél éve nem is hallottak róla.
A trafiknál ittak
A vádirat szerint Horváth István Gyula 2019. július 2-án este kilenc óra körül együtt italozott többekkel a felsőpakonyi vasútállomáson lévő dohányboltnál. Konfliktus alakult ki, amit ugyan nem ő kezdeményezett, de a lehető legkegyetlenebb módon tett pontot a vita végére. Öt doboz sör elfogyasztása után a földön mozdulatlanul fekvő V. Károly torkára állt a bal lábával, majd a másikkal kétszer, nagyobb erővel az arcára taposott.
Másnap elfogták
Aztán megragadta a torkát, jobb kézzel a tarkóját és fekvő testhelyzetből ülőbe rántotta fel, majd elhagyta a tett helyszínét. Másnap elfogatóparancsot adtak ki ellene és el is fogták. Az áldozata nagyon csúnyán megjárta. Ugyan a csodával határos módon túlélte az agresszív támadást, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt végzetes tragédia.
Súlyos sérüléseket okozott
A baloldali csontos szemgödör külső-oldalsó fala, az orrcsontja, a baloldali arcüreg elülső és oldalsó csontos fala is tört, plusz a bal szem körüli lágyrészek is sérültek, bevéreztek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Részben elismerte tettét
„Arra nem emlékszem, hogy hányszor és hogyan ütöttem meg. Abban sem vagyok biztos, hogy megütöttem, azt viszont elismerem, hogy a torkán álltam és arra is emlékszem, hogy az arcára tapostam” – mondta a Blikk birtokába kerülő rendőrségi vallomásában a körözött férfi.
Felépült a támadás óta
Az áldozat azóta is naponta megfordul a dohányboltban. „Hosszú ideig tartott a teljes felépülése, de mára szerencsére jól van. Reggeltől estig dolgozik a fiam, nagyon féltem őt. A vele történt borzalmakról már nem szívesen beszél senkivel” –mondta a lapnak a félholtra vert férfi édesanyja.
6 és fél év letöltendőt kapott
A Budapest Környéki Törvényszék testi sértés miatt ítélte el Horváth István Gyulát, aki két év börtönbüntetést kapott, amelyt öt évre felfüggesztettek. Aztán a Fővárosi Ítélőtáblán 2021. június 25-én ügyészi indítványra másodfokon már emberölés kísérlete miatt kapott hat és fél év végrehajtandó szabadságvesztést.
Meg is halhatott volna
Az ügyészség szóvivője szerint az ügynek azért lett súlyosabb a minősítése, mert a nyaki részen lévő ütőér és a légcső elzáródása halálhoz vezet. Ezzel reálisan számolnia kellett, de nem foglalkozott vele. Ugyan eredetileg nem arra irányult a támadása, hogy megölje a sértettet, de az ádámcsutkán, torkon lévő taposásban meg lehet halni.
Semmit nem tud róla a családja
Horváth István Gyula hivatalosan gyáli lakos. A bejelentett címén édesanyja és öccse él. „Annyit tudok Pistiről, hogy talán építkezéseken szokott dolgozni, de másfél éve nem is találkoztam vele. Ócsán volt egy fűtetlen kis ház, ahol lakott valameddig, de tudtommal onnan is eltűnt már” – mondta a toplistás bűnöző testvére.
Nem kaphat kedvezményt
Az elítéltnek a másodfokú döntésen nem kellett megjelennie a bíróságon, viszont a behívójára nem vonult börtönbe. Ez azt jelenti, ha elfogják, az utolsó napig le kell töltenie a büntetését, nem részesülhet kedvezményben.
Ült már börtönben
A körözött szökevény egyébként büntetett előéletű. 2014 októberében fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás miatt öt év fegyházbüntetésre ítélték, amely után 2018 decemberében szabadult. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Horváth István Gyula – Forrás: police.hu