Magát mentősnek kiadva utazgatott az országban egy tavaly szeptemberben szabadult férfi. A kamumentős vendégházakban szállt meg, ahonnan gyakran lopott is, majd ezekről a helyekről fizetés nélkül távozott – a rendőrségi elfogásról készült felvételt a cikk végén mutatjuk.

Mentősnek adta ki magát

Országszerte károsította meg a szállásadókat egy 28 éves férfi, aki mentősnek adta ki magát, pedig soha nem dolgozott a mentőszolgálatnál. Az álmentős férfi egy internetes oldalon foglalta le a szobákat, azonban mindenhonnan a foglalás lejárta előtt, fizetés nélkül távozott.

Gyulán feljelentették a férfit

2021. január 6-án érkezett meg a férfi a Békés megyei Gyulára, egy apartmanházba, ahol három napra foglalt szobát, de a szolgáltatást nem fizette ki. Ezért az apartman üzemeltetője 2021. január 13-án feljelentést tett a férfi ellen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Gyulán foglalt szállást a férfi

Egy hét kellett a rendőröknek

A gyulai rendőrök a bejelentést követően nyomozni kezdtek, és egy héten belül azonosították és 2021. január 21-én, hajnalban el is fogták az utazgató férfit. Az álmentőst a Pest megyei Nagykátáról, egy panzióból állították elő.

Öt megyében is átverte az embereket

A rendőrségi jelentés szerint a 28 éves férfi mentősnek adta ki magát, az álcájával pedig öt megyében követett el bűncselekményeket. A rendőrség ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a férfi tavaly szeptember 24-én szabadult a börtönből, és már azon a napon is foglalt egy szobát.

Így követte el a bűncselekményeket

A tavaly szeptemberben szabadult férfi általában egy lopott mentőskabátban jelent meg a lefoglalt szálláshelyeken. A foglalásait gyakran útközben vonatról intézte, mégpedig úgy, hogy kölcsönkérte utastársaitól a telefonjaikat.

Munkájára hivatkozott

A férfi rendszerint arra hivatkozott, hogy a munkája miatt, hivatalos ügyben utazik, ezért le is tudta foglalni a szobákat. Ugyanakkor ezekért a szobákért soha sem fizetett, sőt, előfordult olyan is, hogy a kivett szobákból lopott: tévéket és kulcsokat vitt el.

Eljárást indítottak a férfi ellen

A gyulai rendőrök előállították a férfit a Gyulai Rendőrkapitányságra, ahol ki is hallgatták. Ezt követően Békéscsabára vitték, ahol a csalással és lopással gyanúsított férfit őrizetbe vették.

Mutatjuk a férfi elfogásáról készült felvételt

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Letartóztatás – Forrás: Police.hu