A 35 éves V. László nyakon szúrt két rendőrt a Gödöllő melletti Erdőkertesen. A férfit korábban a menyasszonya jelentette fel kapcsolati erőszakért. A férfi emiatt volt házi őrizetben, a rendőrök pedig rendszeresen ellenőrizték. Egy válltörés miatt a kórházból vitték haza a rendőrök, amikor hirtelen kést rántott és megszúrta az autóban ülő járőröket. A korábban polgárőrként dolgozó férfi lassan egy éve előzetesben van most ügyvédjén keresztül üzent a börtönből.

Az egyik megszúrt rendőr nő volt

Két rendőrt sebesített meg a késével egy civil autóban még januárban. A házi őrizetben tartott V. László válltörése miatt a váci kórházban töltötte az éjszakát, másnap onnan szállították haza, amikor egy elrejtett, rongyba csavart filézőkést húzott elő és azzal megvágta a mellette helyet foglaló P. K. őrmesternő nyakát, majd megsebezte az elöl ülő sofőr, P. Z. főtörzsőrmester arcát is.

Kórházba vitték a rendőröket

A megkéselt rendőröket stabil állapotban a fővárosi Honvéd Kórházba, az ámokfutót a gödöllői kapitányságra szállították. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított nyomozást.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Bántalmazta a menyasszonyát

A késelő állítólag ígéretes jövő előtt állt, a szerelmével és a szüleivel egy szép családi házban élt. Akkor indult el a lejtőn, amikor eljárás indult ellene a menyasszonya brutális bántalmazásáért. A nő ezután elhagyta őt, a férfi pedig bekattant, s valóságos hadjáratot indított az őt ellenőrző rendőrök ellen.

Azt állította a titkosszolgálat vitte el a nőt

Azt hangoztatta, hogy elrabolta tőle Hajnalkát a titkosszolgálat. Zaklatta a rendőröket, fenyegetőzött, hogy elkapja őket és a családjukat is – mesélte egy helybéli, aki másfél évtizede ismeri az elkövetőt.

Kirúgták az Alkotmányvédelmi Hivataltól

Az elkövető titkosszolgálati képzelgéseinek az lehetett az alapja, hogy volt menyasszonya az Alkotmányvédelmi Hivatalnál dolgozott. Később elbocsátották állásából, ő pedig beperelte a hivatalt és arról nyilatkozott a sajtónak, hogy egy felettese szexuálisan közeledett hozzá.

Szökni akart a késelő férfi

A vád szerint a rendőröket azért késelte meg mert szökni akart. A férfi azt állítja, hogy csak fel akarta hívni magára a figyelmet, és el akarta kerülni, hogy ismét az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállítsák.

Elhalasztották a tárgyalást

A 35 éves férfi ügyében tegnap, szerdán tartottak volna előkészítő ülést a Budapest Környéki Törvényszéken, de végül azt váratlanul elhalasztották. Kiderült ugyanis, hogy a távmeghallgatás útján meghallgatni kívánt férfit nem állították elő időben a zárkájából, és a vádirat tartalmáról is csak a sajtóból értesült – írja a Bors.

Diliházban is volt

A gyanúsított védőjétől, László Péter Andrástól megtudták, hogy elfogása után a fiatalember szűk fél évet ült az elmegyógyintézetben, azóta az egyik fővárosi börtönben tölti a letartóztatását.

Kiakadt a 35 éves büntetésen

A rácsok mögött ülő férfi az ügyvédjén keresztül nyilatkozott. Azt mondta: „Sokkoló volt olvasni az ügyészség indítványát, amiben azt kérték, hogy életfogytiglani börtönre ítéljenek, azzal, hogy legközelebb esetleg 35 év múlva szabadulhatok. Valójában nagyon jól tudom, hogy nem azért akarnak büntetni, amit elkövettem – nyilatkozta V. László a Borsnak az ügyvédjén keresztül.

Édesapja kiáll mellette

A férfi családja továbbra is kiáll mellette. Édesapja a bíróságra is elment, de a vírushelyzet miatt nem mehetett be a tárgyalóba. Azt mondta, hetente 70 percet beszélhetnek vele telefonon vagy Skype-on.

Ezt is olvasd el!

Kiemelt kép: Az erdőkertesi támadásnál készült felvétel – Fotó: MTI/Mihádák Zoltán