Amint arról a Kékvillogó is beszámolt súlyos állapotban, koroanvírus fertőzés miatt fekszik kórházban Damu Roland. A színész a harmadik oltás felvételére készült épp, amikor rosszul lett, emiatt már nem merte magában beadatni a vakcinát. A hányattatott sorsú Damu most mélyaltatásban fekszik a Városmajor utcai kilinikán, műtüdős kezelést kap. Gyakorlatilag élet-halál között lebeg, a színészért pedig az édesanyja, Ica néni is imádkozik.

Pedig volt két oltása

Mint arról beszámoltunk Roland nagyon rosszul érezte magát, régóta küszködött már a betegséggel. Először megfázásra gyanakodott, aztán tüdőgyulladása lett – mesélte a Blikknek a színész barátja, aki azt is megerősítette, Damu két oltás után volt olyan rossz állapotban, hogy kórházba került. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Példás életmód

A színész lélegeztetőgépen van, műtüdős kezelést kap. A barát arról is elmondta néhány napja, hogy Damu Roland az utóbbi időben alig dohányzott, alkoholt pedig egyáltalán nem fogyasztott. 

Kapcsolódó:

Továbbra is válságos az állapota

Damu állapotáról a nagynénje szólalt meg pár napja a Blikknek, aki arról beszélt, minden telefoncsörgésnél összerezdül, mert attól retteg, hogy rosssz hírt kap a kórházból.

Imádkoznak érte

“Továbbra is imádkozunk érte, rettenetesen aggódunk. Az orvosok későbbre ígértek részletes tájékoztatást, de reméljük, akkor már jó hírről is beszámolnak. Nem adjuk fel a reményt, hogy egyszer csak jobban lesz és véget ér ez a rémálom” – mondta a Blikknek aggódva Damu Éva.

Segítséget kért

Damu Roland egészségügyi problémái egyébként még nyár végén kezdődtek. A színész maga számolt be arról, hogy betegségei miatt nem képes munkavégzésre, ezért az ismerősöktől, barátoktól próbált anyagi segítséget kérni, hogy gyógyszereit ki tudja váltani. 

Aggódtak az ismerősök

Rendeződni látszott pénzügyi helyzete, azonban az egészségügyi problémái nem szűntek meg. November végén ismerősei aggodalmuknak adtak hangot, mert napokig nem tudtak róla semmit.

Két hete hazaengedték

December elsején végül jelentkezett közösségi oldalán, és mindenkit megnyugtatott, nem tűnt el. „Nem váltam köddé, nemrég jöttem ki a kórházból. Teljes ágynyugalmat írtak elő. Köszönöm az orvosoknak, az ápolóknak, nővéreknek a profi és lelkiismeretes munkájukat”– írta akkor a Facebookon, ám ezt követően válságosra fordult az állapota, jelenleg is élet-halál között lebeg.

Megtalálták az édesanyját

A színész édesanyját a Bors kereste fel, Ica néni egy Hajdú-Bihar megyei településen él, Nyírábrányban. Az asszony köztiszteletben álló lakója a településnek, akit mindenki nehéz sorsú, de dolgos asszonynak tart A portál munkatársai az idős asszonyt a házánál keresték fel, ahol először egy rokon jött ki, aki elmondta: nem tudnak semmit Rolandról.

Nem tudnak semmit

Ezt követően jelent meg Damu édesanyja is az ajtóban, Ica néni is azt mondta nem tudnak semmit, majd hozzátette: imádkoznak érte, hiszen ő a család tagja. Végezetül azt mondta a lap munkatársának: “Rajtunk csak úgy lehet segíteni, hogy békét hagynak nekünk!”

Megszólaltak a szomszédok is

A portálnak sikerült néhány helybélit is megszólaltatni, akik elmondták: “Évek óta nem láttuk itt azt az embert! Mindenfélét lehet róla olvasni az interneten. Most éppen azt, hogy nagyon beteg. Reméljük felépül, mert nagyon rendes családja van.”

A Jóban Rosszban-ban szerepelt

Damu Roland 2005-ben lett országosan ismert színész, amikor szerepet kapott a TV2 napi sorozatában. 6 évig szerepet alakította Várnagy Elődöt a Jóban Rosszban-ban.

Bántalmazási ügye

2010-ben került bajba, amikor akkori barátnője, Palácsik Tímea (ma Vajna Tímea) azt állította, hogy a színész súlyosan bántalmazta őt. Pár hónap múlva a TV2 emiatt szerződést bontott Damu Rolanddal. Ezután előzetesbe került.

Börtönbe került

2012-ben jogerős ítéletében kétrendbeli személyi szabadság megsértésében, testi sértés bűntettének kísérletében és erőszakos közösülés bűntettében találta bűnösnek Damu Rolandot, és 4 év 6 hónap börtönbüntetésre, továbbá 1 millió 79 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. 

Családot alapított

A büntetés-végrehajtási intézetből végül a példás magaviselete miatt 2 év és 3 hónap után, 2015. április 6-án szabadult. Ezután újra családot alapított.  

Elvált a feleségétől

Gondjai ezután sem oldódtak meg, feleségéről kiderült, hogy alkoholproblémái vannak, közben megszületett közös kislányuk. Nem sokkal ezután Roland elvált, kislányát azóta is felesége testvére neveli. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Damu Roland – Forrás: TV2