Börtönbe küldte a bíróság azt a nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kis híján végzett férje egyik vitapartnerével Budapesten.

Eddig szól a letartóztatás

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. január 1-jén egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy veszélyesen megsebesítette közös vitapartnerüket – közölte vasárnap délután a Fővárosi Törvényszék. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Valamin összekaptak

Mint írják, a döntés nem végleges, az ellen mind a gyanúsított, mind védője fellebbezést jelentett be. Az eljárás emberölés bűntett kísérlete miatt indult. A jelenlegi adatok szerint tavaly december 29-én egy fővárosi társasház szuterén szintjének folyosóján az egyik terhelt férje a másik terhelttel – a feleségével együtt – szóváltásba keveredett a későbbi áldozattal.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Bíztatta a nejét

A szóváltás közepette a sértett és a férj között többször elhangzott a „megöllek” kijelentés. A veszekedést követően a férj a sértettel dulakodni kezdett, melynek során az előbbi kiabálva arra szólította fel feleségét, hogy az hozzon neki egy éles eszközt.

Azonnal cselekedett

Az asszony ezek után bement a lakásuk konyhájába, ahol magához vette a már említett veszélyes tárgyat, majd a lakásból kilépve egy alkalommal lapockatájékon megsebezte az áldozatot, aki ennek következtében életveszélyes sérülést szenvedett. Emiatt mind a kettejüket emberölés kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Minden ellene szól

A nő védője szerette volna, ha ügyfelét nem zárják be, hanem Budapest területén nyomkövetővel a lábán szabadon mozoghat, azonban ez az indítvány a bíróság szerint nem volt alapos. A bíróság megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúját az egyéb bizonyítékok mellett a szemléről készült jegyzőkönyv, a rendőri feljegyzések és jelentések, valamint a sérülésekről készült leletek támasztják alá.

Bizonytalan a helyzete

A nő nem rendelkezik sem bejelentett munkahellyel, sem igazolt jövedelemmel, bejelentett lakóhelyén és tartózkodási helyén az elfogása előtt nem tartózkodott, a bűncselekmény elkövetési helyén nem volt bejelentve, onnan egyébként is elköltözni tervezett. Férje a kereső a családban, két közös kiskorú gyermeküket nem nevelik, a gyermekek gyámja a férfi édesanyja.

Egyszer már állt bíróság előtt

Ráadásul más probléma is volt: a nőt korábban kábítószer birtoklása miatt jogerősen közmunkára ítélték, azonban azt nem kezdte meg, így elfogatóparancsot adtak ki ellene. Így a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a nő kedvezőtlen egzisztenciális helyzetben van, jelenleg még lakhatása sem biztosított.

A bíróság szerint elszökne

Noha az előkészítő ülésen a nő nagyon bizonygatta erős családi kötődéseit, ezt azonban nem hitte el neki a bíróság. A legszigorúbb kényszerintézkedést az is indokolta, hogy ennek hiányában a hatóság elől megszökne, elrejtőzne. Indoklása értelmében a
bíróság kizárólag a letartóztatásra tekintett egyetlen olyan korlátozásként, amellyel a gyanúsított időszerű jelenléte az eljárásban biztosítható – olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt pedig a videó, ahogy elfogják a házaspárt

(Kiemelt képünkön a férj előállítása látható, forrás: police.hu.)