Éveken át verte és valóságos pokollá tette a párja életét egy férfi. A Szombathelyi Járási Ügyészség zsarolás, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a kegyetlen elkövetővel szemben.

Folyamatosan bántalmazta a nőt

A férfi az összeköltözésük után fél évvel kezdte verni a nőt. Eleinte féltékenységből, majd később minden ok nélkül, az esetek többségében ököllel, de előfordult, hogy húsklopfolóval, szíjjal vagy kerékpárról leszedett láncvédővel. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Balesetnek állította be a sérüléseket

A férfi sehová nem engedte el a nőt egyedül, megtiltotta neki, hogy a sérüléseivel orvoshoz forduljon, ha pedig az elkerülhetetlen volt, akkor bent maradt az orvosi rendelőben a vizsgálat idejére és valótlanságokat állított a sérülések keletkezéséről, s azokat minden esetben valamilyen baleset következményének állította be.

A férfi kezelte a családi kasszát

A nőverő kezelte mindkettejük bevételét, egymaga döntött a kiadásokról, és megkövetelte, hogy a párja mutassa be a blokkokat a vásárlás után. Az egyik bántalmazás során hátra feszítette a nő ujjait, majd egy hétig nem engedte orvoshoz fordulni.

Maradandó sérülése lett az asszonynak

Amikor végül eljutottak az orvoshoz, de a férfi  is részt vett a vizsgálaton és azt állította, hogy a sérülés munkahelyi baleset következménye, majd rávette a nőt, hogy ne egyezzen bele a javasolt műtétbe. A sérülés nem gyógyult, ezért másfél hónappal később elvégezték a műtétet, azonban ennek ellenére a súlyos sérülésből maradandó fogyatékosság keletkezett.

Megtalálta, megverte

A nő többször is megpróbált elszökni a férfitól aki azonban mindig érte ment autóval. Az egyik ilyen alkalommal a férfi belökte a járműbe, aki nem is mert ellenkezni vele. A nő az akarata ellenére maradt az autóban és tért vissza Szombathelyre, ahol az élettársa ismét megverte őt.

Késsel fenyegette

Amikor a nő eladott egy örökölt ingatlant, a férfi azonnal elvette tőle a vételárból átvett 250 ezer forintot, de meg akarta szerezni a nő számlájára utalt 1,9 millió forintot is. A férfi azonban hiába verte napokon keresztül a nőt, nem tudta rávenni a pénz átadására, így végül egy kést vett elő és megfenyegette őt, hogy belevágja, ha nem adja át neki a vételár maradék részét.

Öngyilkosságot kísérelt meg a nő

A kegyetlen ember már korábban is megvágta késsel a nőt, aki komolyan vette a fenyegetést, ezért elment a zsarolójával a bankba, felvette a pénzt a számlájáról, amit az élettársa azonnal lenyúlt. A nő annyira kilátástalannak érezte a helyzetét, hogy 2018 őszén öngyilkosságot kísérelt meg, nagy mennyiségű gyógyszert vett be, amitől öntudatlan állapotba került.

Alvás közben is megverte a nőt

A férfi másnap reggel rugdosni kezdte a még mindig alvó nőt, majd amikor ő kezdett magához térni, akkor azt tudakolta tőle, hogy mit vett be előző este, és a kába arcába ütött.

A nő kimenekült a lakásból

A nőverő ekkor pár percre őrizetlenül hagyta az áldozatát, aki kimenekült a lakásból és a szomszédtól kért segítséget. A szomszéd kihívta a mentőket, akik beszállították a nőt a kórházba, azonban ekkor nem engedték be a férfit a vizsgálóba, így kiderült, hogy hogyan keletkeztek a nő sérülései, és fény derült az évek óta tartó szenvedéseire is.

4 év börtönt kértek rá

Az áldozatsegítő központ segítségével sikerült a nőnek minden kapcsolatot végleg megszakítani az elkövetővel. A járási ügyészség négy év börtönt kért az agresszív férfire, ha váddal egyező beismerő vallomást tesz. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció