Fordulat történt Curtis testvérének ügyében. A gyilkossággal gyanúsított, Sz. Lajos és társai számára kedvező döntés született: elhagyhatják a börtönt, ettől kezdve úgynevezett bűnügyi felügyeletben, vagyis házi őrizetben lesznek.

Kijöhet a börtönből

Curtis testvére napokon belül kijöhet a börtönből és házi őrizetben várhatja a bírósági tárgyalást. A döntés még teljesen végleges, mert az ügyészség megpanaszolta, de Curtis testvérének ügyvédje, Zamecsnik Tamás reményei szerint ennek a bíróság nem ad helyt – írja a Blikk.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megnézik a lakását

A határozat után a három férfi azonnal nem hagyhatta el a börtönt, de ennek mindössze technikai akadálya van. Ilyenkor az a bevett gyakorlat, hogy a szakemberek felmérik: az érintettek lakása alkalma-e a bűnügyi őrizet szabályainak betartására. Ez is érdekes: „Olyan érzetem volt, mintha lennének a lakásban, pedig egyedül voltam” – mondta drogfüggéséről Curtis, aki mellett Szabó Győző és Sthol András is drogozott

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Május óta van előzetesben

Mint ahogyan azt itt a Kékvillogó.hu hírportálon megírtuk életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető az a három férfi, akit idén május elején fogtak el, az egykori MTK-labdarúgó, Katzenbach Imre megölésének ügyében. Egyikük Curtis testvére. A gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte akkor a bíróság. Az elfogásról készült videót ide kattintva nézheted meg.

2009-ben tűnt el

A néhai focista még 2009. szeptember 28-án tűnt el a 17. kerületi otthonából. Katzenbach Imre maradványait 2020. október 23-án találták meg a Pécs és Kaposvár közötti Baranyajenő térségében. Az egykori sportoló az egyik főszereplője volt az eltűnése időszakában kirobbant Eclipse-botránynak. A milliárdos adócsalás miatt felszámolt céghez köthető vállalkozások ügyvezetőjeként, tettestársaihoz hasonlóan rá is több éves börtönbüntetés várt.

Megbízást kaptak a gyilkosságra

Mint azt portálunk is megírta a megalapozott gyanú szerint egy 51 éves férfi 2009 augusztusában megbízott egy – jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetést töltő – 50 éves férfit a focista megölésével. Az 50 éves férfi a megbízást elfogadta, majd 2009 szeptemberében a focistát Baranyajenő térségébe vitte, ahol az elkövetésbe bevont két további társa – anyagi haszon ígéretéért cserébe – kioltotta a 45 éves Katzenbach Imre életét. 

3 millió forint

A bíróság közlemény szerint a gyilkossággal megbízott személy egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással, aki annak fejében vállalta a gyilkosság elkövetését, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, továbbá 3 millió forintot is kért. Az áldozatot egy külterületre vitték, ahol legalább három ütést mértek a fejére, majd a már előre kiásott gödörbe helyezték, és a testét földdel befedték.” KAPCSOLÓDÓ: Elfogta a TEK Curtis testvérét, ő az egyik gyanúsítottja a Katzenbach gyilkosságnak, a volt MTK focista holttestét 11 éve után találták meg

H. Attila vitte a helyszínre a sportolót

A Katzenbach Imrét H. Attila vitte a helyszínre. Ő az a férfi, aki később a focista özvegyét vette feleségül. Jelenleg adócsalás miatt börtönben van.

Elfogták őket

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Terrorelhárítási Központtal karöltve, 2021. május 11-én, nagyszabású akció keretében elfogta a többszörösen minősített emberölés bűntettének felbujtásával és végrehajtásával gyanúsított három férfit, köztük Curtis testvérét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Curtis testvérének elfogása

Forrás: TEK

Életfogytiglant is kaphatnak

A bírósági közlemény szerint az elkövetők hosszabb ideig elkerülték a felelősségre vonást, személyi-egzisztenciális körülményeik tisztázatlanok. Emellett a terhükre róható bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, ezért akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetők.

Kiemelt kép: Curtis – Forrás: Youtube/Curtis Official